Aktuális

Horror: 30 éven át vezetett macskavágóhidat az állatkínzó - videó

Bors

Létrehozva: 2016.12.02.

Egy barbár "állatbarát" 100 macskát mészárolt le naponta és adta el őket nyúlhúsként az éttermeknek.

Gyomorforgató felvételek láttak napvilágot egy harminc éve működő rögtönzött vágóhídról, ahol naponta tucatjával öltek le macskákat Csengtuban, Délnyugat-Kínában.
A macskákat apró ketrecekben, egymás hegyén-hátán összezsúfolva szállították a helyszínre, ami már önmagában is kimerítené az állatkínzás fogalmát – ám itt sajnos sokkal többről volt szó.

A hely vezető mészárosa, név szerint Huang Fuping, a helyi újság szerint 20 jüanos (850 forint) kilogrammonkénti áron adta el éttermeknek a macskák húsát, nyúlhúsnak titulálva azt.

A hatóságok november 23-án záratták be a helyet, miután fülest kaptak a csengtui állatmentőktől. Két tonna macskahúst foglaltak le az egészen kicsi vágóhídon, míg 49 még életben lévő macskát sikerült megmenteniük.

Egy helyi napilap utánajárt a történetnek, és kiderítették, hogy az elkövető szomszédai mindvégig azt hitték: Huang Fuping pusztán egy jólelkű állatbarát, aki a kóbor macskákat úgy menti meg a sanyarú utcára vetett sorstól, hogy a saját házába fogadja be őket. A férfi ugyanis azt állította: a macskák luxuséletet élnek az 50 négyzetméteres családi házban, ahol a nap 24 órájában élvezhetik a ház légkondícionálója által hűsített levegőt.

A valóság azonban ezt meg sem közelíti. Az állatok 20 cm-es ketrecekben voltak összetömörítve, miközben Huang 100 állatot fojtott meg és nyúzott le naponta. Egy inkognitóban lévő riporter filmre vette, ahogy egy kereskedő friss húst ajánlgat egy potenciális vevőnek, miközben egy macska tetemét mossa.

Kínai tisztviselők jelentése szerint Huang épp a macskák feldolgozásán ügyködött, amikor a rendőrség rajtaütésszerűen lecsapott rá. Számos házimacskát találtak, akik holtan lebegtek megnyúzva a véres vízben, amiben megfojtották őket, és még ennél is többet találtak a gépben, ami a bundájuktól szabadította meg az állatokat.

Az egészben az a legdurvább, hogy mivel Kínában nem léteznek állatjóléti törvények, ezért úgy néz ki, hogy Huang nem kerül rács mögé a macskák életének kioltása miatt, ám szerencsére a hús árusításával kapcsolatos megtévesztéssel még továbbra is nyakon csíphető - írja a Mirror.

A leleplező razzia után állítólag azt mondta: "Ez nem illegális. Miért számít problémának részemről a macskák adás-vétele?"

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142863_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezek a tradicionális brit fogások, érdemes megkóstolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144905_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól