Horror: 20 évig tartották meztelenül egy lyukban

Csaknem húsz éven keresztül tartottak fogva egy férfit a testvérei egy mindössze három négyzetméteres helyiségben. A most 59 esztendős emberre elképesztő állapotban, csonttá aszva találtak rá undorító odújában.
Csaknem húsz éven keresztül tartottak fogva egy férfit a testvérei egy mindössze három négyzetméteres helyiségben. A most 59 esztendős emberre elképesztő állapotban, csonttá aszva találtak rá undorító odújában.

Amikor a spanyol rendőrség felfedezte a szerencsétlent a Sevilla mellett fekvő kis andalúziai faluban, Dos Hermanasban, a galambdúcszerű lyukban, meztelenül feküdt a mocskos ágyán. Azonnal kórházba vitték a férfit, aki minősíthetetlen egészségi és higiéniai állapotban volt. A feltételezés szerint 1996-ban zárta be őt a jelenleg 76 esztendős bátyja és 61 éves nővére. Őket természetesen bíróság elé fogják állítani.

A fogoly úgy tengette mindennapjait, hogy sem folyó víz, sem vécé nem volt a cellájában. A vizeletét és a székletét edényekbe kellett ürítenie. Mintegy ezer eurós (300 ezer forintos) nyugdíját a nővére lenyúlta, „cserébe” ellátta minimálisan elégséges ennivalóval. A báty azt állította, hogy a saját érdekében zárták be a testvérüket, mert pszichés gondjai vannak.

A borzalomra teljesen véletlenül derült fény: a rendőrséget felhívta egy névtelen bejelentő, hogy egy részeg férfi dúlja fel randalírozásával Dos Hermanas nyugalmát. Az ittas ember nem más volt, mint a legidősebb testvér. A rendőrök hazavitték az iszákost, és feltűnt nekik egy ajtó, ami lánccal és lakatokkal volt lezárva. Mögötte élt a rab.