Aktuális

Hoppá: Trump végre feltárcsázta Orbán Viktort!

Bors

Létrehozva: 2016.11.25.

Megtörtént a várva várt hívás.

Tíz nappal az amerikai elnökválasztás után még arról kellett beszámolnunk: megválasztása óta Trump már harminc állam- és kormányfővel beszélt, köztük Lengyelország és Ukrajna elnökével is, Magyarországot azonban még nem tárcsázta. "Trump külügyi stábja állította össze a hívások sorrendjét, a lista kizárólag politikai kérdés, ezzel jelzik, hogy az Egyesült Államoknak mely országok a legfontosabbak" - magyarázta akkor a Borsnak egy protokollszakértő.

Nos, most már tudjuk, hol állunk a ranglistán. A Világgazdaság ugyanis most számolt be arról: Donald Trump és Orbán Viktor végre beszélt egymással telefonon. 

"Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult. Donald Trump világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot. (...) Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen „fekete bárányként” kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is" - árulta el a miniszterelnök a lapnak, hozzátéve, hogy véleménye szerint Amerikának egy olyan elnöke lesz Trump személyében, aki nyitott és ideológiailag nem korlátozott ember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei