Hoppá, Győzike ellen most becsületsértés a vád!

Hoppá, Győzike ellen most becsületsértés a vád!

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 30. 07:50
Bors

A Blikk cikke szerint Gáspár Győzőt a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon gyanúsíottként hallgatták ki, a vád becsületsértés. A showman nem is tagadja, hogy újra eljárás indult ellene, ezúttal egy tévéinterjúban névvel kérte számon a NAV egyik osztályvezetőjét, aki ezért a jelek szerint a hatóságokhoz fordult.

– Igaz, hétfőn kihallgattak gyanúsítottként. Ismertették velem, hogy mi miatt jelentettek fel. Azért, amit az adásban mondtam. Lehet, hogy indulatos voltam a kamerák előtt, de igenis tudni akarom, hogy ki vagy kik a felelősök azért, ami a családommal történt – kezdte a lapnak Győző, aki feldúltan távozott a kapitányságról.

– Igazságtalannak tartom az egészet. Ha én is feljelentenék mindenkit, aki rám rosszat mondott, akkor egész évben a bíróságra járnék. Engem sokan mocskolnak, aztán mégsem rohangálok a rendőrségre – mondta indulatosan Győző.

Megszólalt a Blikknek Bea asszony (43) is, aki szintén nem érti, hogy miért hurcolják meg ismét a férjét.

– Én azt gondolom, hogy akinek ilyen felelősségteljes beosztása van, annak vállalnia kell a tettei következményét, és el kell viselnie, ha valaki a nemtetszését fejezi ki. Semmi bántót nem mondott a férjem senkire, azért meg ne büntessék már meg, mert nem elégedett valakinek a munkájával. Én kit jelentsek fel, amikor egész nyáron itthon ültem, sehova nem hívtak dolgozni, és nem volt egy fillérünk sem? Álljon már meg a menet – mondta hevesen Bea.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.