Hónapokkal korábban megválasztotta halála napját a 11 éves lány

Hónapokkal korábban megválasztotta halála napját a 11 éves lány

napló
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 01. 21:00
<p>A szép lányok nem esznek - írta öngyilkos naplójában.</p>
Bors

Szinte felfoghatatlan, mi vesz rá egy 11 éves, szerető családdal körülvett kislányt, hogy eldobja az életét. Sajnos azonban egyre több gyermek dönt úgy: nem akar tovább élni. A doublini Milly Tuomey is közéjük tartozott. Noha még 2016 elején lett öngyilkos, megrázó története a közelmúltban került csak nyilvánosságra.

“Milly szerető és szeretett, egészséges, tehetséges gyermek volt” - mesélik szülei, akik a mai napig értetlenül állnak lányuk halála előtt. “Amikor felfedeztük, hogy a gyermekünk az Instagramon osztotta meg barátaival, hogy megválasztotta a halála napját, nem tudtuk elhinni. Egyszerűen nem tudtuk, mit tegyünk” - idézték fel a pillanatot, amikor észrevették a kislány posztját a közösségi oldalon, 2015 novemberének legelején - írja a Mirror. 

Milly önsebzésről, öngyilkosságról fantáziált, miután évek óta elégedetlen volt külsejével. A terápia sem segített neki, pedig szülei igyekeztek neki megfelelő szakembert találni. Azt követően még nagyobb volt a szülők aggodalma, hogy édesanyja megtalálta lánya “öngyilkos naplóját” az ágya alatt. “A szép lányok nem esznek” - írta a kistini a naplóban.

Milly 2016 január elsején - miközben családja tévézett - bejelentette, unatkozik, majd bement a szobájába. Nem sokkal később eszméletlenül találtak rá. Kórházba szállították, negyedikén azonban elhunyt. Szinte napra pontosan két hónappal azt követően, hogy több száz Insta-követőjének bejelentette: eldöntötte, mikor akar meghalni.

Írországban az utóbbi években egyre több gyermek dönt úgy, hogy véget vet az életének. Az ország jelenleg az ötödik helyen áll Európában a tíz és tizennégy év közti gyerekek öngyilkosságát tekintve, valamint az utóbbi évtizedben - ugyanebben a korosztályban - folyamatosan nőtt az önsebzések száma is.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.