Aktuális

Holtában erőszakolták meg a 88 éves zsámboki nénit

Bors

Létrehozva: 2019.04.07.

Csak egy mindenféle emberi normát semmibe vevő véglény követhet el olyan kegyetlen, ép ésszel felfoghatatlan rémtettet, amely a Pest megyei Zsámbokon élő 88 éves asszony kínhalálához vezetett.

Borzalmas részletekre derül fény a 2017. október elkövetett zsámboki gyilkosság vádiratából. A Budapest Környéki Törvényszéken jövő pénteken tartanak előkészítő ülést, két férfi ül a vádlottak padján. A vád szerint a két, Zsámbokon dolgozó férfi sört, bort és pálinkát ivott, majd az elsőrendű vádlott magához vett egy vascsövet és elment a szálláshelyéről.

Céltalanul bolyongott Zsámbok utcáin, így érkezett meg a házhoz, ahol a 88 éves asszony egyedül lakott. Idős kora miatt rendszeres gondozásra, ápolásra szorult. Olyan gyenge volt, hogy felkelni sem tudott, ezért pelenkázni kellett. Az ápolással kapcsolatos feladatokat a menye végezte, aki a szomszédos házban lakott. A férfi látta, hogy a néni szobájában ég a villany, a kerítés szélére fellépett és látta, hogy az idős asszony az ágyában fekszik. Ekkor elhatározta, hogy bemegy hozzá azért, hogy szexuális vágyait kielégítse, illetve azért, hogy élelmiszert, vagy más értéket magához vegyen.

Bemászott a nyugdíjas portájára, ahova magával vitte a vascsövet is. Majd a néni ágya mellé lépett és négyszer „emberi erőt meghaladó erővel” megütötte a sértett fejét, majd közösült vele. Végül az áldozata környezetében levő ruhaneműt meggyújtotta, és távozott a házból. A sértett a sérülések elszenvedését követően rövid időn belül életét vesztette.

Miután a férfi hazaérkezett, levette a véres ruháit és lefeküdt aludni. Később közölte munkatársaival, többek között a másodrendű vádlottal is, hogy „megölt egy idős nőt”. A másodrendű vádlott erre a férfi véres ruháit, valamint a cipőjét a kályhába tette, hogy elégesse. Azonban nem volt nála öngyújtó, így a bűnjelek megsemmisítésére nem került sor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549011
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549011
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól