Holtában beszélt a titokzatos lány – sorozat, 1. rész

Azt mondja, jobb, ha nem találkozunk személyesen. Mindennap csak egy megadott időpontban hívhatjuk. Első megkeresésünktől még kategorikusan elzárkózott: reklámra nincs szüksége, és nincs jó tapasztalata a sajtóval. 

– Rengeteg a szkeptikus, aki nem hiszi, hogy a démoni megszállás valós dolog. És nem is veszi komolyan. Ha mégis szüksége volna a segítségünkre, a média élcelődése még jobban elbizonytalaníthatja – kezd bele a Borsnak a hivatásos exorcista, aki kérte, valódi neve helyett a Lysander, azaz a Felszabadító nevet használjuk.

Lysander fiatalon jött rá, különösen élesek az érzékei, 15 évesen élte át első szellemélményét. 

– A barátommal sétáltunk a Duna-parton. Késő este volt már. Hosszú, kietlen földút, sehol egy lélek. Hirtelen mindkettőnkre rájött a sírhatnék: bizsergést éreztünk a gyomrunkban, egymásra néztük és tudtuk, a másikunk is épp ugyanazt éli át. Nem bírtuk abbahagyni a zokogást, nem értettük, mi történik. Aztán az út végén megpillantottunk egy lányalakot, aki gyorsan eltűnt. Éreztük, valami olyan borzalom történt vele életében, amitől holtában sem nyugodhat, és hogy éppen most „mesélte” el nekünk ezeket a borzalmakat – avat be Lysander.

– Mi látónak hívjuk magunkat, adománynak tartjuk a képességeinket. Lehet ördögűző tanfolyamokat végezni, számtalan van belőlük. Én is többfélét végeztem, agykontroll, szellemterapeuta, de semmi eredménye nincs, ha nincs meg a legfontosabb: a hit. Hisz az ördögűzéseket Krisztus erejét használva, az ő nevében végzik – részletezi a táltos, aki elárulja, volt pap is, de nem sokáig gyakorolta a hivatást. Nem az anyagi haszonszerzés vezeti, de segítőivel némi sikerdíjat kér, ha valóban orvosolni tudják a problémát.

És vajon miért hozzá és nem az egyházhoz fordulnak? 

– A szertartásokhoz különböző magas rangú egyházi vezetők engedélye kell, ami nagyon körülményes. Bennünk mintha jobban bíznának. Nekünk nem feladat az ördög­űzés. Annál sokkal több... BLN

(folytatjuk)