A rendőrség elfogta azt a férfit, akit a budapesti Népligetben tavaly októberben elkövetett gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - jelentette be a főváros rendőr-főkapitánya pénteki sajtótájékoztatóján.
Bucsek Gábor közölte, a 29 éves S. Krisztián budapesti lakos beismerő vallomást tett.
A rendőr vezérőrnagy felidézte: tavaly októberben egy járókelő holttestet talált a főváros X. kerületében, a Népliget bokros részén. A rendőrök megállapították, hogy a nőt megölték.
Az ügy felderítésére felállított nyomozócsoport mintegy 200 bűnjelet rögzített, és több mint 4 ezer embert hallgatott ki.
Végül a december 14-én – a Népligetben történt bűnügyhöz hasonló körülmények között – ugyancsak a főváros X. kerületében történt bűncselekmény vezetett nyomra, amelynek során egy férfi súlyosan bántalmazott egy 55 éves nőt.
Az eset nyomán beszerzett kamerafelvételeknek köszönhetően sikerült azonosítani a támadót, akit december 20-án elfogtak. A férfi kihallgatása során mindkét bűncselekményt beismerte.
A Népligetben történt gyilkosság áldozata egy három gyermeket nevelő 40 éves asszony volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.