Aktuális

Hittantanárnő hobbija lett a szexmunka

Bors

Létrehozva: 2017.06.07.

Kapja meg a kliens gyorsan, amiért jött, aztán menjen és jöjjön a következő! Ez a hitvallása a legtöbb Bremerhevenben dolgozó magyar prostituáltnak. A Lessingstrassén dolgozó magyar lányok nagyon fegyelmezettek, naponta akár 12-16 órát is dolgoznak.

Forrás: AFP

Az északnémet kikötővárosban dolgozó magyar lányoknak egy célja van: minél több pénzt keresni a lehető legkevesebb idő alatt. A 26 éves Berta – aki a budapesti Szabadkai úton kezdte – az 5-6 perces meneteket preferálja, amiért kilencezer forintnyi eurót kell fizetnie a kuncsaftoknak. Ebbe az óvszeres orálszex és az aktus tartozik bele. Az extrákért – mellmegfogás vagy csók – súlyos összegeket kell csengetniük a férfiaknak. A hónap végére forintmilliókat keresnek a kint dolgozó lányok, Berta például csak 720 ezer forintot fizet egy kabinért, ami egyben az otthona és a munkahelye. További összeget ad Ivánnak, a stricijének, és a rossz viszony ellenére az anyjának is utal. A fennmaradó összeget ruhákra, kozmetikumokra és a megélhetésére költi.

Sorozat, 2. rész

Miért megy Németországba prostituáltnak egy magyar lány? Hogy keres? Miért az idős férfiakat szereti jobban? Erről is szól a Kéjutca című könyv.

Téved, aki azt hiszi, hogy a szexmunkások az élvezetért dolgoznak. Persze van rá példa. Roxána, aki mindössze két hétre utazik ki Németországba, szado-mazo szexmunkásként dolgozik, pedig hittantanár. Neki csak hobbi a szexmunka, kikapcsolódás a szigorú szabályok elől. A többi szexmunkás viszont arra törekszik, hogy minél kevesebb kapcsolat alakuljon ki a klienssel, ezért  is szexelnek a legtöbben kutyapózban.

Bár sok a Lessingstrassén dolgozó biztonsági ember, a veszélyes helyzeteket nem mindig lehet elkerülni. Bertát egy indiai kliense próbálta megölni szex közben. A lány épp egy kapucsínóról ábrándozott, amikor a férfi hirtelen megütötte, és megragadta a torkánál. A lány sikítását meghallva, berohantak a közelben lévők, és alaposan helyben hagyták az indiait. De ez csak a jéghegy csúcsa. A magyar és német bíróságokon folyamatosak a prostituáltakat érő szexuális és fizikai erőszak, valamint kizsákmányolások miatti perek.

(folytatjuk)

Következik

Politikus, feleségét megunt idős nyugdíjas. Kuncsaftok, akikről senki nem gondolná, hogy a szexért fizetnek. 

Eddig:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134778_auto_resized.jpg
origo.hu

Szexképek kerültek fel a internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713272111
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134538_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktornak üzent a kegyetlenkedő antifák legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133685_auto_resized.jpg
hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713272111
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában