Aktuális

Hírességek prostija vagyok – sorozat 1. rész

H. Z.

Létrehozva: 2016.03.16.

Már nem kezdeném újra. Tönkreteszi a lelked. Szeretethiányom van. Vágyom egy kedves, megértő férfira. Havi egymilliót teszek zsebre, de milyen áron. Ki akarok szállni ebből az egész beteg világból! Decemberben abbahagyom, ebben biztos vagyok.

Mit tettem? Jézusom! Patakokban folytak Gabi könnyei, amikor a jóképű negyvenes férfi mosolyogva az asztalra dobott tizenötezer forintot.

– Soha nem felejtem el a dátumot: 2015. január 28. Ekkor feküdtem le először pénzért valakivel – mondja a csinos, 35 éves, hosszú barna hajú, kétgyermekes anyuka, aki előtte teljesen normális életet élt. Vendéglátó-ipari szakközépiskolában cukrász végzettséget szerzett, leérettségizett, majd csaknem tíz évig dolgozott a szakmájában. Ezután adódott számára egy vonzó lehetőség a bíróságon.

– Büntetőbírák postázója voltam, de az utolsó időszakban már fenn voltam egy lánykereső oldalon. Szakítottam az élettársammal, elszálltak a hiteleim, volt, hogy szó szerint éheztünk a gyerekekkel. Valami kiegészítő megoldást kellett találnom. Egyik nap félrehívott az egyik biztonsági őr és cinikus mosollyal az arcán megjegyezte: láttalak ám a neten. Elfelejthetem a dolgot, ha lefekszel velem. Elsötétült előttem a világ. Annyira megalázó volt ez az egész. Miután közöltem vele, hogy erről szó sem lehet, csak annyit mondott: te tudod… Másnap hívatott az elnök asszony. Azonnali hatállyal kirúgtak.

Január 28. Gabi már soha többé nem felejti el ezt a napot.

– Le kéne vetkőzni – formálta nagyon lassan a szavakat a rendezvényszervező irodát működtető pasas.

– Még ráérünk – hebegte Ga­bi az ágy szélén ülve, miközben agyában cikáztak a gondolatok. – Mit csinálok? Normális vagyok én? Ki ez az ember? Nem is is­merem.

Minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy az idegen megérintse, ráfeküdjön és belé hatoljon.

– Olyan jó volt, amikor szerelmes lettem a páromba. Tőle született a fiam és a lányom. Lassan felnőnek. Az apjukon kívül csak két férfi volt az éle­temben. Romantikus lány va­gyok. A barátnőmmel néha el­megyünk Visegrádra és az erdőben őzikéket nézünk. Olyan édesek – mereng el egy pillanatra a barna szemű lány, aki néhány évet bőven letagadhatna.

Gabi egy év alatt olyan világba csöppent, amilyet rémálmaiban sem gondolt volna.

(Folytatjuk)

2. rész: Ismert híradós is a törzsvendége, mindig hoz valamit a légyottra

3. rész: Bezárta az ajtót és nem engedett ki a lakásból
4. rész: Év végén kiszállok ebből a fertőből és tanulni kezdek 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132752_auto_resized.jpg
origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713246910
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713246910
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128562_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe