Aktuális

Hétköznapi hős: Tortáival édesíti meg a rászorulók életét Nándor

Bors

Létrehozva: 2019.01.13.

<p>Felbecsülhetetlen tagja a hajdúsámsoni közösségnek Nándi, a fiatal cukrász, aki sikerei ellenére sem feledkezett meg a körülötte élőkről. Évek óta lep meg beteg gyerekeket és szegény családokat meseszép, édes alkotásaival.</p>

A sütés élménye már a gyerekkorát is meghatározta Bátori Nándornak, aki számára a pályaválasztás nem volt kérdés az első konyhai sikerek után. Tavaly végzett cukrászként az Aranybika Vendéglátóipari Baptista Szakközépiskolában és most az érettségire készül.

– Tizenegy évesen készítettem az első süteményemet, azóta szeretem ezt a szakmát. Hamarosan már megrendelésre sütöttem tortát – mondta szerényen Nándor, aki már 2017-ben a II. Debreceni Édességfesztivál torta­szépségversenyén az első helyet szerezte meg. Azóta a profik között is megmérette magát, a Palócföldi Tortafesztiválon ezüst­érmes lett fekete-arany színű emeletes tortájával.

Nándi számára azonban má­sok segítése is fontos. Már három éve, 15 éves kora óta vállal ön­kéntes munkákat.

– Amikor a debreceni Örömsüti Civil Szervezet helyi koordinátora lettem, akkor kezdtem el a saját tortáimmal segíteni beteg gyerekeken, nélkülöző családokon. Előtte már két éve önkéntesként segédkeztem a csoportban – elevenítette fel a fiatal cukrász első karitatív munkáit. – Nincs kedvencem a tortáim közül. Mindegyiknek van egy saját kis története, ami elmeséli, melyik családon segített, melyik beteg gyereknek szerzett örömet. Ezektől mindegyik egyedi és kedves a szívemnek – mesélte Nándi, hogy miért nem sze­retne soha felhagyni az adományozással.

Sőt már nem csak Hajdúsámsonon és Debrecenben szeretne segíteni. Kapcsolatot alakított ki az Örömsüti, a Szelíd Motorosok és a Zaklatások Elleni Civil Szervezettel, a Gyermekremény Alapítvánnyal, a Hospis Alapítvánnyal és a Vöröskereszttel.

Évről évre készít köszönő tortát a hajdúsámsoni Mentési Pont dolgozóinak, az idősek napjára a helyi kö­zösség számára. Gyereknapon pe­dig cukrászbemutatót tartott minden édesszájú lurkó nagy boldogságára.

– Az én álmom? Egy saját cukrászműhely, hogy legyen hol elkészíteni az adománynak szánt tortákat és megteremteni a hozzá szükséges forrásokat is – osztotta meg velünk legfőbb vágyát, miközben már a következő adományozó akciójára készül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek