Aktuális

Hetekre megnémult, de amikor újra megszólalt, egy másik nő hangján tette

Bors

Létrehozva: 2019.05.24.

<p>Csodával határos módon épült fel agyvérzéséből egy nő, de teljesen megváltozott a beszéde. Orosz akcentusra váltott, később pedig úgy beszélt, mint a németek. </p>

Az angol Rose Griffith éppen a munkahelyén volt, amikor érezte, hogy valami nincs rendben vele. Először a jobb keze kezdett el zsibbadni, majd később írni, olvasni és beszélni sem volt képes. Az orvosok egyértelműen kijelentették: sztrókja van, és vajmi kicsi az esélye annak, hogy újra normális életet tudjon élni.

A 69 éves Rose azonban mindenkit meglepett: a rehabilitációnak hála megtanult újra járni, a bal kezével kezdett el írni, és a beszédkészsége is visszatért, ám utóbbi nem a megszokott liverpooli akcentussal. A nő orosz kiejtéssel tudott csak megszólalni, később pedig németre váltott. A szakértők szerint ez nem egyedi eset, ugyanis az úgynevezett idegen akcentus szindrómában szenved, ami egy nagyon ritka betegség. 

– Sokáig nem tudtam kommunikálni a külvilággal, ami nagyon frusztrált, mivel azt gondoltam, hogy ez így marad örökre. Nagyon szeretek beszélgetni az emberekkel, de az eset után ők már nem szívesen társalogtak velem, mert nem mindig értették, hogy mit mondok – mondta a nő, aki már sosem fogja visszakapni a régi, jól megszokott liverpooli akcentust, de azt mondja, hogy megtanult így élni, és végre visszatalált önmagához. 

* * *

Rose Griffith esete nem egyedi, a nagyvilágban, sőt hazánkban is volt már példa hasonló esetre. A híres színésznő Emilia Clarke is életveszélybe került, amikor sztrókot kapott a Trónok harca első évadának forgatása idején. Beszédzavara lett, és többször is meg kellett műteni, de teljesen felépült, nem szenvedett maradandó károsodást az eset miatt. 

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Kulka János is túlélte a sztrókot, azonban az ő ese­te sem volt zökkenőmentes. 2016 áprilisában kapott agyvérzést, amely miatt életmentő műtétet végeztek el rajta. Sokáig beszédzavarral is küzdött, nem tudta kimondani a szavakat, de a klinikai logopédusnak köszönhetően mára már újra képes kommunikálni. 

A hosszúságban van a kulcs

Az idegen akcentus szindróma jellemzője, hogy az érintettek igaz, hogy az anyanyelvükön beszélnek, viszont idegen akcentussal.

Az oka valamilyen fej- vagy agyi sérülés, amely miatt megváltozik a kiejtett mássalhangzók hossza és zengése, ezt érzékeli a környezet furcsa akcentusként. A betegség nincs összefüggésben azzal, hogy korábban milyen nyelven beszélt a beteg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135298_auto_resized.jpg
origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713299111
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte