Aktuális

Hella, az óriásmacska 45 szépségversenyt nyert

Bors

Létrehozva: 2017.09.16.

Bolvári László és felesége húsz éve foglalkozik a Maine Coon macskák tenyésztésével, az egyikük Hella eddig 45 érmet hozott haza a világversenyekről. László természetesen mindent tud a macskáiról.

– Akár a 10-15 kilót is el tudják érni. Valószínűleg ez is azért alakult így, mert a farmerek északon arra tartották őket, hogy levadásszák a patkányokat. Egyébként imádják a vizet, de persze ez csak akkor igaz, ha nem fürdetni akarjuk őket – mondta a tenyésztő.

A Maine Coon amúgy nem az az ölben ülős típus, de remek természete van, és macska létére roppant ragaszkodó.

– Például az egyik család, akikhez adtunk egy cicust, visszahívott minket, hogy a macska simogatja a feleségét, miközben alszanak. Nehéz megválni a kölyköktől, mert olyan kedves teremtések. Az első alomnál volt a legnehezebb, de tudtuk, hogy biztosan jó helyre kerülnek – mesélte lelkesen László. Tenyésztőként Hellára a legbüszkébbek. Ez a cica 11 éves koráig élt, és számtalan szépségversenyen lett első.

– Negyvenöt érmet hozott haza a szépségversenyekről. Akárhányszor neveztünk, benne volt a nyerés esélye, és ezt többségében éremre is váltotta. Ugyan sok macskám nyert már díjakat, de ennyit egy sem.

László szerint amúgy a Maine Coon macskák nem igényelnek különösebb bánásmódot, bárki belevághat a tartásukba. Egy jó tenyészetből való kiscica több tízezer forintba kerül, ám ha valaki egyszer beleszeret a Maine Coonba, mindig olyat akar majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze