Aktuális

Hazudtak a jobbikosok

Bors

Létrehozva: 2019.01.07.

Ígérte ellenére nem mondott le a képviselői mandátumáról a zsidózó Szávay István és a súlyos bűncselekmény gyanújába keveredő Staudt Gábor sem. A két jobbikos képviselő decemberben tett ígéretet arra, hogy távoznak, de csúnyán lebuktak, mivel továbbra is tagjai az Országgyűlésnek.

2018. december 31-i hatállyal – ígéretemnek megfelelően – visszaadom országgyűlési képviselői mandátumomat a Jobbiknak, annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt nyolc és fél éven keresztül betölthettem - mindezt Szávay István írta még Facebook-oldalára decemberben, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin egy „kampós orrú rohadékról", egy „büdös zsidó" leveréséről beszélt. 

Ennek ellenére Szávay István a Parlament.hu adatai szerint a mai napig tagja a Jobbik frakciójának. A képviselő tehát nem mondott igazat decemberben, amikor lemondásáról beszélt.

Decemberben közölte a Hír TV azt a hangfelvételt Szávayról, amin arról beszélt, hogy egy szórakozóhelyen nácinak nevezték őt: „Beszólt, hogy náci bűz van. Én meg leütöttem, hogy büdös zsidó! Pakk!" Arról is beszélt, „Egy igazi ilyen kampós orrú rohadék volt". Szávay elismerte, hogy ő hallható a hangfelvételen, de azt tagadta, hogy megütött volna egy nőt. 

Staudt sem mondott le, pedig ezt ígérte

Szóban szintén lemondott a jobbikos mandátumáról Staudt Gábor, aki egy többmilliárdos áfacsalási ügybe keveredett. Még decemberben a Budapesti Nyomozó Ügyészség vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól azt a milliárdos költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint több személlyel együtt elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is.

A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette, a szervezet nem kispályás, hiszen „többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban".

Staudt az egyre nagyobb botrány miatt volt kénytelen bejelenteni a lemondását, de persze hosszú Facebook-bejegyzésében egy szót sem tett az ellen zajló eljárásról. Úgy tűnik, a lemondás lebegtetése egy trükk volt, mivel mindez a mai napig nem történt meg. Mindkét jobbikos képviselő tehát csúnyán lebukott, és megszegték korábbi ígéretüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét