Aktuális

Házőrzőnek készül a kegyetlenül megkínzott Sajt és Mankó

P. Zs.

Létrehozva: 2018.01.17.

Ismét ku­tyákat faragtak az elmúlt hónapokban azokból a jószágokból, akiket egy szaporítótelepről menekítettek ki tavaly októberben. A 138 kutya 13 állatvédő szervezetnek és örökbefoga­dóiknak köszönheti, hogy megmenekült. A söjtöri telepen borzalmas körülmények között éltek az állatok.

– Majd mindegyik kutyusnak súlyos betegsége volt vagy a lábukkal volt probléma, ami annak is köszönhető, hogy szinte mozogni sem tudtak. Hozzánk tizenegy eb került a telepről, kettő híján már örökbefoga­dóiknál vannak – mondta el a Borsnak Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője.

Az egyik legrosszabb állapotban lévő kutyus, Söjtöri Sajt volt. A kilencéves, yorki-csivava keveréknek komoly veseműtéten kellett átesnie, és azóta is speciális vesediétán kell tartani. Galgahévízre kerültek Söjtöri Szempillával, ám ideiglenes befogadójuk annyira megszerette Sajtot, hogy úgy döntött, megtartja.

Egyszer már elítélték

Az állatvédő szervezetek azóta is küldik az adatokat a rendőrségnek. Kiderült az is, hogy az osztrák nőt a 90-es években már elítélték állatkínzásért, letöltendő börtönbüntetést kapott. A most hatvanéves nőt kihallgatták, ám szabadlábon védekezik. A nyomozást még folytatja a rendőrség.

– Minden nehézség ellenére a kis Sajt rengeteget fejlődött, már nem rezzen össze mindenkitől. Rendkívül hálás, és nagyon jól kommunikál. Ő a legjobb házőrzőnk, és örömében már ugrálni is szokott – mondta lapunknak Késmárki Anikó.

Az Állatmentő Szolgálat Alapítványhoz hat állat került, közülük a kis Mankónak szeretnének most gazdit találni. 

– Mankó két-hároméves lehet, és sokat szenvedett: a lába de­rékszögbe volt törve, az is lehet, hogy évek óta. Hosszú volt a gyógyulás, de már keressük extra türelmes gazdiját – mondta lapunknak Némedi Edina, az alapítvány tagja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól