Aktuális

Házkutatást tartottak Kissnél, listát írtak arról, kivel nem lehet egy zárkában

P. Gál Judit

Létrehozva: 2013.12.14.

Házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség Kiss Ernő nyugállományú dandártábornok lakásán, mielőtt meggyanúsították befolyással üzérkedéssel. Információink szerint iratokat és számítógépet vittek el.

Mit tehet ebben a helyzetben? Tűr – mondta Kiss Ernő ügyvédje, Molnár Csaba arra a kérdésünkre, hogy van a letartóztatott volt dandártábornok. Elmondta: védencét váratlanul érte, hogy szerdán minden előzmény nélkül őrizetbe vették, meggyanúsították befolyással üzérkedéssel, majd csütörtökön letartóztatták.

A Népszabadság szerint a gyanúsítás arról szól, hogy Kiss Ernő állította: kapcsolatai és némi pénz segítségével az egyik érintett érdekében be tud avatkozni egy büntetőügybe, és képes befolyásolni annak kimenetelét.

– Kiss Ernő panasszal élt a gyanúsítás ellen. Ugyanakkor vallomást tett, de a mai napig nem tudjuk pontosan, mivel, kivel kapcsolatban gyanúsítják őt – mondta a védô.

– Valóban tartottunk házkutatást a nyugalmazott tábornoknál, de arról, hogy mit foglaltunk le, nem nyilatkozunk – közölte a Borssal Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. Kérdésünkre hozzátette: a főügyészség kitöltött egy formanyomtatványt Kiss Ernő őrizetbe vételekor, amely kitért arra, kik azok a személyek, akiktől az egykori magas rangú rendőrt el kell különíteni.

Kiss Ernő a kilencvenes években a szervezett bűnözés elleni legmagasabb rendőri szerv, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetője volt, később XIII. kerületi kapitány. 2007. november 23-án, reggel a XIII. kerületben az autójával nekiütközött egy parkoló kocsinak, majd elhagyta a helyszínt, ezután azt állította, a kocsiját ellopták.

A Fővárosi Ítélőtábla 2011 februárjában jogerősen elmarasztalta ittas járművezetés és hatóság félrevezetése miatt, de idén januárban perújítási eljárás kezdődött.

Rendőrként lett ismert

Molnár Csaba, Kiss Ernő ügyvédje egykor a Kulcsár-ügy kapcsán rendőri vezetőként lett országosan ismert. Később vesztegetéssel vádolták. A bíróság bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette. A volt rendőr ezek után döntött úgy, hogy ügyvédként folytatja pályafutását.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten