Aktuális

Házi őrizet elől lógott meg a párizsi terrorista

Bors

Létrehozva: 2015.12.03.

Nyomkövetőt akartak tenni a belga hatóságok a párizsi főterrorista társára a november 13-i merénylet után, egy teljesen másik ügy miatt, ám Abdeslam barátja akkor már a terrortámadás miatt szökésben volt.

Idén márciusban különböző bűncselekmények miatt húsz hónap börtönre ítélték Salah Abdeslam társát – számolt be nyomozati forrásokra hivatkozva ma a belga RTL. Ahmed Dahmanit egy héttel a párizsi merénylet után, november 20-án tartóztatták le Törökországban. Ám a belga RTL újabb információi alapján a hatóságok
november 16-án már felkeresték otthonában: akkor, nyolc hónappal az ítélet után akartak ugyanis elektromos karperecet tenni rá. Ám akkor Dahmani már szökésben volt.

– Amikor a hatóságok felkeresték, már biztosan eltűnt – erősítette meg a belga RTL-nek az igazságügyi minisztérium, ám arról, hogy ez pontosan mikor volt, már nem tudtak beszámolni.

A belga RTL arról nem ír, hogy a hatóságok Dahmani útján így akár a még mindig nemzetközi körözés alatt álló Salah Abdeslam nyomára is bukkanhattak volna. De elképzelhető egy ilyen forgatókönyv is. Dahmani jelenleg már házi őrizetben van Molenbeekben.

A Bors is beszámolt róla, hogy Dahmani és Abdeslam az utóbbi által bérelt belga autóval autózták át Európát. Augusztus 4-én például Görögországban ellenőrizték a kocsit, amellyel az olaszországi Bariba indulóra hajóra szállt fel. Az osztrák hatóságok bő egy hónappal később, szeptember 9-én regisztrálták Abdeslam autóját – a belga RTL szerint addigra már Magyarországon is megfordulhatott a párizsi merénylet fő kitervelőjének tartott Abdeslam. A brüsszeli születésű férfi Budapestet tarthatta fenn találkozóhelynek, egyszer a belga RTL szerint itt vett fel két szír férfit, akik Párizsban öngyilkos merénylőként robbantottak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei