Aktuális

Hazamehetnek a kórházból az ikrek, akik egy mobilnál is kisebbek voltak születésükkor

Bors

Létrehozva: 2019.01.21.

Forrás: Facebook

Jayden és Gene Lester-Green születésükkör nem voltak nagyobbak, mint egy mobiltelefon, és az is kétséges volt, hogy életben maradnak-e, de most hosszú hetek után végre hazatérhetnek a kórházból.

A kisfiúk 27 hetes magzatkorukban, 2018. október 20-án jöttek a világra, és alig nyomtak 900 grammot. Az ikreknek nem volt kifejlődve rendesen a tüdejük, szívproblémáik voltak, és egyiküknek az agya is bevérzett a szülést követően.

Noha az orvosok mindent megtettek értük, ők is csak a csodában bízhattak. A szülőket felkészítették a legrosszabbra, de Lisa és Wesley egy pillanatig sem mondtak le a gyermekeikről. Több mint hatvan napnyi kemény küzdelem azonban meghozta gyümölcsét és a londoni család végre hazaköltözhet a kórházból.

– A legnagyobb boldogság, hogy mindkettejüket hazavihetjük. Volt idő, amikor egyáltalán nem láttuk a fényt az alagút végén, de nagy harcosok a srácok, és végre normális családként élhetünk majd.

A 39 éves, aggódó édesapa egy percre sem hagyta magára családját, a folyosón, egy széken vagy egy padon aludt. Ha tiszta ruhára volt szükségük, akkor leszaladt a közeli boltba, és megvette a legolcsóbb darabokat. 

– Nem bírtam beletörődni a gondolatba, hogy a feleségem és a kisbabáim kórházban vannak, míg én otthon, a kényelmes lakásunkban. Bármikor bármi történhetett volna, ott akartam velük lenni minden pillanatban – mondta a férfi, akit nagyon megviselt az elmúlt két hónap, de bármikor újra végigcsinálná.

[ia_social_699677]

Most végre aggódás és kétségek helyett elkezdhetik élvezni a szülővé válást, és csodálva nézhetik, ahogyan gyermekeik cseperednek. 

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294913
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte