Aktuális

Házába csalta a mindenórás lányt, hogy megölje - de az igazi horror csak ezután következett - 18+

Bors

Létrehozva: 2019.05.16.

<p>Három hete nyomtalanul eltűnt egy fiatal, terhessége kilencedik hónapjában járó lány. Most derült csak ki: nem csak kivégezték, de születendő gyermekét is kivágták belőle. A tettesek azonban még ennyivel sem elégedtek meg.</p>

Forrás: Facebook

Valóságos horrorfilmbe csöppent annak a 19 éves lánynak a családja, aki három hete, kilenc hónapos terhesen tűnt el. Holttestét szerdán találták meg otthonától pár kilométerre, eltűnése körül pedig egy minden percben egyre rémesebbnek tűnő történet kezd összeállni.

Ingyen babaruhákkal csalták el

A chicagói Marlen Ochoa-Lopezt április 23-án kora délután látták utoljára. Mint utólag kiderült, a Facebookon, egy kismamáknak szóló csoportban megismerkedett egy 46 éves nővel, aki felajánlotta, hogy ingyen ad pár babaruhát a terhes lánynak. Ochoa-Lopez meglátogatta a nőt, aki a pincéjébe csalta, megfojtotta, majd kivágta belőle születendő gyermekét. A rémségek azonban ezzel még nem értek véget.

Az asszony ugyanis felhívta a mentőket, és azt mondta nekik: épp most adott életet egy kisfiúnak, ám az otthonszülésnél komplikációk adódtak. Egy szomszéd - aki látta a mentők kiérkezését - még beszélt is a 46 éves asszonnyal. “Megkérdeztem tőle, mi történt, amire azt mondta, épp megszültem, de a baba nem lélegzik. Azt mondta: felálltam, és a baba egyszerűen kijött belőlem” - idézte fel a Chicago Sun Timesnak a szomszéd, hozzátéve: gyanús is volt számára, hogy a nő pólóján és kezén látott vért, a nadrágján azonban nem.

Marlen Ochoa-Lopezzel végző, és gyermekét a méhéből kivágó asszony később még egy netes adománygyűjtést is indított, mondván: most szült, ám babája élet és halál közt lebeg, és valószínűleg meg fog halni. 9 ezer dollárt (2,5 millió forintot) össze is gyűjtött.

Névtelen füles buktatta le a gyilkost

A hatóságok végül egy névtelen füles kapcsán kezdtek el vizsgálódni a 46 éves asszony és újszülött gyermeke körül. Végül DNS-teszt tette egyértelművé: a baba nem az övé, hanem az eltűnt lányé, akinek holtteste szerdán került elő a nő otthona mellől, egy szemetesből.

A hatóságok végül négy embert tartóztattak le Ochoa-Lopez megölésével és “a babát érintő incidenssel” összefüggésben, ám hogy kiket, nem hozták nyilvánosságra. A szomszédok szerint a 46 éves asszonyt és lányát, valamint a két nő barátját vették őrizetbe.

Az orvosok szerint a baba sem éli túl

Az újszülött - akit azóta édesapja, a fiatal feleségét gyászoló Yiovanni Lopez meglátogatott a kórházban - a Yadiel Yiovanni Lopez nevet kapta. Az orvosok szerint a baba állapota kritikus. Jelenleg gépekkel tartják életben, és sajnos nem tartják valószínűnek, hogy valaha is felépüljön, olyan súlyos agysérülést szenvedett drámai világra jövetele közben. Apjának hamarosan meg kell hoznia a döntést: kapcsolják le a gépekről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713295212
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte