Aktuális

Havi 14 ezret keres a dolgozó autista

BLN

Létrehozva: 2017.05.30.

Egy békéscsabai édesanya kétségbeesetten fordult a nyilvánossághoz 47 éves autista lánya miatt, aki április óta egy megváltozott jogszabály miatt már csak feleannyit keres, mint előtte. Havi 14 ezer 256 forintot kap szőnyegszövőként.

– Van egy értelmileg akadályozott lá­nyom. Mára ketten maradtunk, velem él. Békéscsabán, egy nappali ellátást is nyújtó intézményben van hétköznaponként, ahol eddig munkarehabilitációban foglalkoztatták több társával együtt – írja Klára a neten olvasható levelében.

A négyórás munka díjazásáról április 1-jéig úgy rendelkezett a törvény, hogy azért a bruttó minimálbér 30 százaléka jár. Ha mindennap dolgozott, 34 ezer 425 forintot keresett. Ám a munkát immár nem munkarehabilitációnak, hanem „fejlesztési foglalkoztatásnak“ minősíti a törvény, a díjazást pedig a kötelező legkisebb órabérhez méri. Így kap a hölgy az óránkénti 733 forintból mindössze 220 forintot. Hogy ez az összeg mire elég? Ebből kéne az autista nő nappali ellátását fizetni (naponta 375 forint), és ha a munkahelyén szeretne ebédelni, az további 750 forint naponta.

Zavar az agyban

Az autista ember nehezen alakít ki kapcsolatokat, nem észleli megfelelően a többi ember érzéseit. Gyakran ragaszkodik a megszokott rutin hoz, az azonossághoz. Néha beszélni sem tanul meg. Az autizmus az agy fejlődési zavara. Hetven éve ismeri a tudomány, azonban bizonyíthatóan korábban is jelen volt, csak nem tudtunk róla.

– Ami mélységesen felháborít, hogy az intézmény azonnal alkalmazta a törvényben úgy fogalmazott kitételt, hogy „nem lehet kevesebb“. Tehát a legkisebb díjazást állapította meg – zárja sorait Klára. Kerestük az erőforrási tárcát, melynek szociális államtitkára, Czibere Károly épp fogyatékos személyek „álommunkájáról“ mond ma beszédet egy rendezvényen. Eddig nem reagáltak.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135298_auto_resized.jpg
origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301215
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301215
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte