Aktuális

Hatvanöt évre emelik a nyugdíjkorhatárt

H. R.

Létrehozva: 2019.09.04.

Egyes országokban hetvenéves kor felett is dolgozniuk kell az embereknek. Így számol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OECD.

Ami nekünk jó, hogy tovább élünk, az a gazdaságnak inkább rossz, mert egyre több nyugdíjas lesz világszerte, miközben az aktív munkavállalók száma csökken. Pedig sok országban az ő befizetéseikből kellene gondoskodni a szépkorúakról.

Az 1990-es évek közepétől a nyugdíjkorhatár folyamatosan emelkedik. Ezt az indokolja, hogy időközben a várható életkor 65 évről megemelkedett, átlagosan 6 és fél évvel, ami nyomást gyakorol a nyugdíjfinanszírozásra. Ennek a problémának a kiküszöbölésére az elmúlt évtizedekben is nagy energiát fordítottak.

– A nyugdíjkorhatár emelésének az az oka, hogy egész Európában nőtt az átlagéletkor, e mellett kitolódott a pályakezdés, a munkába állás ideje – kezdte a Borsnak Matits Ágnes nyugdíjszakértő. – Tehát több a nyugdíjban eltöltött évek száma, miközben az aktív idő csökken, amiből fedezni lehetne a nyugdíjaséveket – magyarázta.

A szakértő szerint arra érdemes törekedni a korhatár meghatározásánál, hogy a nyugdíjban töltött évek száma maradjon közel annyi, mint korábban. – Az aktivitás az emberi élet értelme. Sokak egészségét a munka tartja meg – tette hozzá. A OECD által összefogott 36 tagállam közül 18-ban 65 évig kúszik fel a korhatár. Köztük hazánkban is: itthon 2022-ig fogják felemelni a nyugdíjkorhatárt 65 évre. Dániában, Olaszországban, Hollandiában a következő ötven évben fokozatosan 70 évre vagy a fölé emelik. Jelen állás szerint csak pár ország van, ahol 65 év alatt maradhat. Köztük Franciaország, Görögország, Luxemburg, Szlovénia és Törökország.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146438_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613811
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban