Aktuális

Hatvan éve szolgálja bárónőjét az indiai cseléd

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.08.09.

Filmre kívánkozó történet: az Angliában élő June Badeni bárónő életét 60 éve segíti szolgálóként egy indiai férfi, Muthukanna Shamugam. A Muthunak becézett férfiről amúgy nem lehet tudni, hogy pontosan mikor született, ráadásul az angol nyelvvel is hadilábon áll. A beszéd kissé döcögve, de megy neki, ám olvasni csak nehezen tudni, írni pedig sosem tanult meg. Mindez a bárónőt viszont nem zavarja különösebben.

– Eleinte nem igazán kedveltük egymást. Muthu imádta a férjemet, mint a főnökét. Mi Jan 1995-ös halála után kedveltük meg jobban egymást, azóta szinte függünk a másiktól. Fogalmam sincs, mit kezdenék nélküle – nyilatkozta szolgálójáról a 92 évesen is meglepően fitt June.

A Norton Manorban élő Badeni család egyébként épp a közelmúltban csapott egy kis ünnepséget annak tiszteletére, hogy Muthu immáron 6 évtizede szolgálja őket. A férfi Dél-Indiában született, anyja viszont korán meghalt. Mivel mostohaanyja rosszul bánt vele, így a nagyanyja foglalkozott vele sokat. Végül Kuala Lumpurba került dolgozni, és itt találkozott Jan Badenivel, aki aztán elvitte őt Angliába.

Wiltshire Countess's Indian 'houseman' devoted his life to her family

They are one of the most devoted couples you could ever hope to meet But June Badeni and Muthukanna Shamugam have never even shared food She is a highly intelligent Countess and Muthu is her loyal Indian 'houseman' They are one of the most devoted couples you could ever hope to meet.

A lengyel származású Badeni családnak egyébként némi magyar kötődése is van, Jan szülei ugyanis Magyarországra szökve csatlakoztak az ellenállási mozgalomhoz a második világháború elején. June végül a külügyminisztériumban dolgozva ismerkedett meg a Brit Királyi Légierőnél szolgáló Jannal, s végül 1956-ban házasodtak össze. Néhány hónappal később már Muthu is a háztartásuk tagjává vált. Bár Muthu és June ennyi idő után már-már barátnak is tekinthető, a férfi kötelességtudóan tartja a két lépés távolságot.

– Nemrég megkérdeztem tőle, nincs-e kedve velem ebédelni, de hallani sem akart róla. Nagyszerű ember, akinek bármit elmondhatok. Néha szoktunk azzal viccelni, az lenne a legideálisabb, ha együtt halnánk meg – mondta a Daily Mailnek June.

Szolgáló kisokos

Lakáj: Egyenruhás inas, aki előkelő, gazdag családnál szolgáló személy, házon belül foglalkoztatott alkalmazott. cseléd: Alkalmazott, aki módos családoknál személyes szolgálatot teljesít. Komornyik: Gazdag, főleg nemesi család rendszerint egyenruhát viselő férfi alkalmazottja, aki főleg a ház ura körüli szolgálatot látja el, és a személyzet többi tagjára is felügyel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség