Aktuális

Hat méteres körzetben irtja a szúnyogokat a szellentésével - állítja egy férfi

Bors

Létrehozva: 2019.12.12.

Forrás: Pixabay

Egy ugandai férfi azzal vált híressé szűkebb környezetében, hogy a szellentése állítólag képes kiirtani a szúnyogokat hat méteres körzeten belül. A Kampalában élő, 48 éves Joe Rwamirama a saját bevallása szerint teljesen szokványosan étkezik, rendszeresen tisztálkodik, és ugyanolyan szagút ereget, mint bárki más - ennek ellenére a belőle feltörő gázok valahogy végzetesek az apró vérszívó rovarokra - számolt be a különös esetről az Oddity Central.

“Úgy ismerik az egész városban, mint a férfi, aki a szellentésével öl szúnyogokat. Ha Joe a közelben van, a szúnyogok eltűnnek. Nagyon tisztelettudó az emberekkel, így csak akkor szellent, ha szúnyogok vannak a közelben, amik maláriát terjesztenek. Így Megszabadulunk a betegségtől” - magyarázta egy helyi borbély a lapoknak.

Joe egyébként azt szeretné, ha a bélgázai kereskedelmi forgalomba kerülnének valamiképpen, sőt, állítólag már volt is cég, amelyik felvette vele a kapcsolatot - bár ezt a másik oldalról még egyetlen vállalat sem erősítette meg.

Könnyen lehet, hogy "eregető" Joe egy hatalmas hantagép csupán, de aztán az is előfordulhat, hogy tényleg van valami a szellentésében. Ki tudja? Elvégre a tudósok már arra is rájöttek, hogy ha zene, akkor Skrillex-szel lehet a legjobban távoltartani...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor