Aktuális

Háromezer éves lábvértet talált Róbert

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.06.24.

Gombászni indult még múlt szerdán Szeged határában a 39 éves Antal Róbert. A gomba mellett valami fényeset is vitt haza.

Két-három nappal az eső után mentem ki, de olyan magas volt a fű a réten, hogy a megszokott útvonalam helyett egy szántáson vágtam át – idézte fel a Borsnak Róbert. – Találtam már arrafelé cserépdarabokat korábban, ahogy most is, de ezúttal valami fényes, összegyűrt sárga dolog is kiállt a földből körülbelül egy centire. Zsebre tettem, aztán otthon kiáztattam a cserepekkel együtt.

A férfi látta, hogy minták vannak rajta, de azt hitte, valamilyen kidobott fali rézdíszt talált.

– Mivel eredetileg víz-gázszerelő vagyok, értek a fémekhez. Kihajtogattam, és egy rézpénzzel együtt belemártottam ecetbe. A réz bezöldült, ez nem. Megsavaztam, és arra sem reagált. Megmutattam egy barátomnak, aki azt mondta, hogy fotózzuk le, és küldjük el a képet az Örökségvédelmi Hivatalnak. Azok egy szakemberhez irányítottak. Ő megnézte, és öt perc múlva már vissza is hívott, hogy ez aranylelet.

Másnap megérkezett Pestről Szabó Gábor, az ELTE adjunktusa és Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója. Ki­mentek a helyszínre, ahol további darabokat találtak.       

– Óriási szerencséje volt a megtalálónak. Ha nem szántottak volna ott tavasszal, vagy Róbert egy méterrel arrébb megy, lehet, hogy soha nem kerül elő ez a szenzációs lelet – magyarázta a múzeumigazgató. – A trójai háború évszázadában ásták el, de nem tudjuk, milyen népesség élt akkor ezen a területen. A homéroszi görög mondákkal ellentétben innen semmilyen írásos emlék nem maradt fenn. Igaz, sok bronzkori lelet került már elő, de azok valóban bronzból voltak.

Mikor volt Trója?

A trójai háborút az ókorban az akhájok (görögök) és a kisázsiai Trója vívta egymással. Homérosz Iliásza szerint azért tört ki, mert Parisz, Trója hercege elrabolta Helenét, Menelaosz spártai király feleségét. A görögök a monda szerint tíz éven át ostromolták Tróját. A történészek az eseményt az időszámításunk előtti 1200-as évekre keltezik, ami a kisázsiai bronzkor utolsó szakasza.

Az akkori hitszokás szerint szentnek tartott helyeken elástak, fa odvába dugtak, gyökér alá tettek tárgyakat felajánlásként. Előtte azonban a kardokat szándékosan összehajtották, a tárgyakat tönkretették, összegyűrték, vagyis a felajánlás része volt, hogy az eredeti funkcióját megszüntették.

– Ez is egy ilyen tárgy, ami egy szuperhős katona tulajdona lehetett, ha egy ilyen díszes lábvértet megengedhetett magának. A mé­rete 31x16,5 centi, a súlya száznegyven gramm. Eszmei és tudományos értékét megbecsülni is nehéz – tette hozzá Fogas Ottó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604213
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604213
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604213
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban