Aktuális

Három év után először ünnepelhette meg a karcsonyt a 12 éves fiú

Bors

Létrehozva: 2016.12.31.

<p>Az előző években ugyanis átaludta.</p>

Connor Prince egy ritka alvási rendellenességben szenved, a Kleine-Levin-szindrómában (KLS), ami miatt az utóbbi három karácsonyt se tudta megünnepelni, ugyanis mindet átaludta.

Az anya arról beszélt a Metrónak, hogy nagyon szívszaggató nézni, mikor fia akár hónapokat is átalszik, és ezért nem tud karácsonyozni, de például nyaralni se tudnak elmenni soha.

A fiúnál kilenc éves korában jelent meg a betegség, akkor sem édesanyja, sem édesapja nem tudta felkelteni, egy teljes hetet átaludt. Ekkor még azt gondolták, biztos valamilyen fertőzés miatt aludt ennyit, de aztán 2012 novemberében egyszer elaludt és januárig fel sem kelt.

Az ilyen alkalmakkor nem alussza át az egész napot azért, pár percre felkel, de akkor is csak a vécére megy el, iszik valamit és visszaalszik. Közben láthatóan zavart és következetlen.

Azóta az anya már felmondott munkahelyén, hogy állandóan tudjon vigyázni a fiára, aki nagyon elszigeteltnek és magányosnak érzi magát a betegsége miatt. Úgy érzi, mindenből kimarad.

Connor anyukája nagyon reméli, hogy egyszer fia kinő a KLS-ből és rendes életet élhet majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól