Aktuális

Harmincszor vágta kését a taxisba

B. B., L. B.

Létrehozva: 2018.05.26.

Csaknem harminc késszúrást ejtettek egy 64 éves taxison tegnap hajnali 3-kor a pesterzsébeti Ady Endre téren. N. Béla a csodával határos módon túlélte a támadást. <br />

Forrás: MTI

A szakmában veteránnak számító N. Béla a Nagyvárad téren vette fel a későbbi támadóját, a 40 év körüli kopasz férfit a rendőrök még lapzártánkkor is nagy erővel keresték.

A sokkoló pillanatokban a rutinos taxisnak volt annyi lélekjelenléte, hogy segítséget kérjen a kollégáitól. Ők értek ki először a helyszínre, a mentők kiszállásáig nyomókötéssel igyekeztek stabilizálni a taxis állapotát.

– Hármat ütött a mikrofonra, ami nálunk a segélykérést jelenti. Bemondta a helyszínt, és azt kérte, hívjunk mentőt és rendőrt, mert bajban van és menjünk a helyszínre segíteni. Hozzátette, hogy csupa vér, mert megtámadták – emlékezett vissza lapunknak a drámai pillanatokra a bajba jutott férfi egyik kollégája.

Pillanatokon belül odaért vagy 15 kocsi, később több taxitársaság is képviseltette magát a keresésben. Próbálták elkapni a gyalogosan menekülő férfit, de szem elől tévesztették.

A taxison rengeteg késszúrást ejtett a mögötte ülő támadója. A férfi Béla fejét a fejtámlához szorította, majd a nyakán és a kezén is összeszurkálta. A támadó megpróbálta letépni Béla gyűrűjét, eközben a taxisnak eltörött az ujja. A fantom kirabolta a taxist, akitől mindössze húszezer forintot tudott zsákmányolni.

A sofőr életéért hosszú órákig küzdöttek, szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát.
A 6X6 Taxi kommunikációs képviselőjétől megtudtuk, hogy Béla végig eszméleténél volt.

– Megműtötték, és már szerencsére kikerült az intenzívről. Nincs közvetlen életveszélyben, de az állapota még mindig súlyos – nyilatkozta a Borsnak Fárbás Tibor.
– Taki bácsihoz tudnám hasonlítani a Szomszédok című sorozatból. Nem pörgette meg senkinek az óráját, soha nem vert át senkit. Mindenki szereti, az utasok is, ugyanis imádja a munkáját – mesélte róla egy taxiskollégája.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147197_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618310
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618310
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618310
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban