Harminckilenc holttest a kamionban – Fél napig préselődtek a kínaiak a hűtőben

Harminckilenc holttest a kamionban – Fél napig préselődtek a kínaiak a hűtőben

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 25. 10:30
Legalább tizenöt órán át volt összezsúfolva a bolgár kamionban a harminckilenc ember, aki megfagyott a csomagtérben. Még mindig nem tudni, a sofőr tisztában volt-e azzal, hogy embereket szállít.
B. B. A.

Egyre rettenetesebb részletek derülnek ki a bolgár halálkamionnal kapcsolatban. Mint arról a Bors is beszámolt, az angliai Essexben megtalált jármű mínusz 25 fokos csomagterében 39 ember fagyott halálra. Mostanra az is kiderült, hogy közülük 31 férfi és 8 nő volt, utóbbiak között egy tinédzser holttestét is megtalálták. Az áldozatok kínaiak lehettek. A hatóságok egy északír kamionsofőrt, bizonyos Mo Robinsont emberöléssel gyanúsítják, az ugyanakkor még nem világos, hogy szándékos embercsempészetről van-e szó, vagy a 25 éves férfi nem is sejtette, hogy a bevándorlók felszöktek a raktérbe. Ezen teória szerint – mint írja a brit Daily Mail – a belgiumi Zeebrugge kikötőjében szöktek fel a kamionra, amiről tudták, hogy az Egyesült Királyság­ba tart.

A sofőr három napja volt már a kikötőben, még szombaton Dublinból érkezett. A hatóságok közlése szerint az emberek legalább tizenöt órán át voltak öszszezárva, mire kinyitotta a rakteret – a sofőr állítása szerint hajnali egy óra után fedezte fel őket, a rendőrséget húsz perccel később hívta. A Daily Mailnek nyilatkoztak a férfi ismerősei, akik egyhangúlag állítják, Robinson családja a világ legrendesebb famíliája, nem tudják elképzelni, hogy embercsempészetben vett volna részt a fiuk. Az egyébként a szüleivel élő Robinsonról azt is írták, párjával ikreket várnak, hamarosan megszületnek. A férfi a közösségi oldalára feltöltött fotók alapján imádja a munkáját, szinte az összes képén kamionok vannak, olyan fotója is van, ahol rendőrökkel pózol. Kamionját viccesen Polar Expressznek becézte, egy éve ha­gyott ott egy nagyobb fuvarcéget.

Az északír rendőrség közben két rajtaütést is végzett az országban. Egy ír embercsempész-hálózat után nyomoznak, amelynek a bulgáriai Várnában vannak összeköttetései. Itt re­gisztrálták a kamiont is, de a bolgár miniszterelnök már jelezte, hogy a jármű az első információkkal ellentétben nem az ő országukból indult el. A zee­brugge-i kikötő egyébként közismert arról, hogy ír bűnszervezetek itt csempésznek üzemanyagot és cigarettát.

Az Egyesült Királyságban 2000-ben már történt hasonló tragédia, akkor Kentben 58 kínai holttestére bukkantak egy ka­mionban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.