Aktuális

Hárman teperték le a férfit a magyar légicég londoni járatán

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.07.25.

Komoly riadalmat keltett egy fiatal férfi egy Lengyelország és Anglia között közlekedő utasszállító repülőgépen szombaton késő este.

A magyar tulajdonú Wizz Air Katowicéből indult járata már csak félórára volt lutoni célállomásától, amikor a húszas évei­ben járó férfi a gép elejéből beljebb ment, s leült egy, a szárny mellett helyet foglaló nő mellett. Ez követően az utas a nő mellől hirtelen megpróbálta kinyitni a repülő biztonsági ajtaját azzal a céllal, hogy menet közben kiszállhasson. Terve azonban nem járt sikerrel, köszönhetően annak a három, a jelenlévők leírása szerint nagydarab, lengyel férfinak, akik közbeléptek, és leteperték a zavart fickót.

A BBC-nek nyilatkozott az egyik szemtanú, David Salon, aki szerint a lengyel nemzetiségű őrjöngő már a reptéri buszon is furán viselkedett. Miután a járat leszállt Lutonban, az utasoknak a rendőrség megérkezéséig a gépen kellett ma­radniuk. Az ülésbe biztonsági övvel lekötözött férfit végül a repülés biztonságának veszélyeztetése miatt letartóztatták, bár a küzdelem miatt kisebb sé­rüléseket szenvedett, így kórházba is kellett szállítani.

Törött volt a szék

Pár napja írtunk arról az esetről, amikor a Wizz Air egyik járatán az látszott, valaki egy háttámla nélküli ülésben foglalt helyet. A cég akkor azt írta, ha törött vagy nem használható ülés van egy repülőgépen, azt egyértelműen jelzik, és az utasok nem utazhatnak ezeken az üléseken.

Megkerestük az ügy kapcsán a légitársaságot is, akik válaszukban azt írták: a gép személyzete a szokásos előírások mentén eljárva biztosítani tudta a járat biztonságos üzemelését. „A Wizz Air számára elsődleges fontosságú a biztonság, és zéró toleranciával viseltetünk az utasaink és személyzetünk felé irányuló erőszakos viselkedés iránt” – állt még válaszukban.

Nem sikerült volna

Persze felmerülhet a kérdés, egyáltalán lehetséges-e, hogy valaki menet közben feltépje a biztonsági ajtót. – A repülőkön akkora túlnyomás uralkodik, hogy amíg a gépek a levegőben vannak, gyakorlatilag lehetetlen kinyitni a biztonsági ajtókat. Vagyis ennek a férfinak sem sikerült volna – adott megnyugtató választ a Borsnak egy egykori pilóta az eset kapcsán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor