Harcol betegségével: csoda történik Ricsikével

Harcol betegségével: csoda történik Ricsikével

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 11. 09:30
<p>Elképesztő változásokon ment keresztül de­cem­­ber óta egy súlyos beteg jász­­berényi kisfiú. A tizennégy éves Farkas Ricsike újult erőre kapott. Remek az étvágya, rajzol a füzetébe, és már a ku­tyájával is képes önfeledten játszani.</p>
R. K.

A Bors augusztusban már meglátogatta Ricsikét, aki akkor mindössze tizenkét kiló volt. A betegsége egyedülálló a világon. Másfél éves koráig egészséges volt, akkor azonban a máját és a tüdejét is meg kellett műteni. 2006-ban csontvelő-, három évre rá pedig tüdőtranszplantáció következett. Az édesanyja volt a donorja, a csontvelő ennek ellenére megtámadta, és a mai napig roncsolja a szervezetét. A testi korlátai ellenére szellemileg teljesen ép. Édesapja, Farkas Zoltán elmondása szerint mostanában rengeteget változott.

– Karácsony előtt utaztunk ki Bécsbe, ahol vizsgálatok sorát végezték el rajta. Azóta mintha kicserélték volna. Új erőre kapott, fejben eldöntötte, hogy meg fog gyógyulni. Remek lett az étvágya, megeszi a sajtot, a csokit, a fagylaltot és a kocsonyát is. Utóbbit nem győzzük főzni neki. Még mindig nagyon sovány, de már teltebb lett, nem látszanak ki a bordái. Jobb a mozgása is, nem olyan aluszékony. Napról napra erősödik – mondta boldogan az édesapa.

Ricsike hamarosan újra Bécsbe utazik. Az orvosok bizakodóak, gyógymódot akarnak találni a súlyos betegségére. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.