Aktuális

Hannibál elharapta Judit néni torkát

G. J.

Létrehozva: 2016.02.22.

Gazdái szerint elmozdított egy lécet, így szökhetett ki a garázsból Hannibál. A három­éves staffordshire terrier vasárnap halálra mart egy 65 éves asszonyt egy Nádasdladányhoz tartozó tanyán.

A külterületen csupán három ház van, Judit néni évek óta a kutya tulajdonosának szomszédjában lakott. Az állat gazdái a Borsnak a helyszínen elmondták, Hannibál szelíd jószág, korábban nem bántott senkit. Rajta kívül még három tacskó él a tanyán, eddig nem volt rá példa, hogy kiszökjenek.

– Nem értjük, mi történhetett. Annyi bizonyos, hogy a szomszédban gyakran italoztak és a kutya nem szerette a részegeket – mondta Nikoletta, a kutya gazdájának párja. Hozzátette: kisebb korában többször kővel megdobálták Hannibált. Judit nénivel lakott a fia és három unokája, illetve rendszeresen jöttek munkások hozzájuk. Az azonban nem biztos, bármelyiküknek köze volt a kutya idegállapotához.

Judit nénit a házától távolabb, egy melléképület előtt támadta meg Hannibál, úgy tudjuk, a nyakánál ragadta meg. Az asszony életét nem tudták megmenteni. A kutya az eset után nyugodtan hazament. Még az ebrendészet kiérkező munkatársaival szemben sem volt agresszív, akik a sintértelepre vitték. – Mintha tudta volna, hogy rosszat csinált – tette hozzá a gazda. Az állat most a fehérvári ebrendészeti telepen van kéthetes megfigyelésen, utána eldöntik, mi lesz a sorsa.

Hannibál gazdáját gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét