Három halott baba, három megoldatlan eset. Sokszor a hátrahagyott nyomok ellenére sem sikerül elfogni a csecsemőjüket hátrahagyó vagy meggyilkoló anyákat, a nyomozást pedig egy idő után felfüggesztik.
Így történt a 2015. augusztus 26-án, a miskolci papírgyár környékén talált újszülött ügyében is. Az orvos szakértő véleménye szerint a kisfiú élve született, a zsaruk emberölés miatt kezdtek nyomozni. Még félmillió forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak, de ez sem segített. A nyomozást nemrég felfüggesztették.
A Bors folyamatosan figyelemmel kísért egy borzalmas nyíregyházi esetet is: a baba holttestére egy kukás konténer mellett találtak 2017 novemberében. A 32 hetes kislány teljesen csupasz volt, a köldökzsinór sem volt levágva róla rendesen. Szintén emberölésre gyanakodtak, itt sem sikerült az anyára rábukkanni. Végül bűncselekmény hiányában leállították az eljárást. Kiderült: a gyermek már nem élt, amikor a világra hozták.
Tíz napja Tótkomlóson egy lakatlan családi ház előtti bozótos területen, egy nejlonzacskóban halott csecsemőt találtak. A csecsemő édesanyjának felkutatásához szintén félmilliós nyomravezetői díjat ajánlottak fel.
– Idén márciusban egy 23 éves sárkeresztúri nő a szülés után megfojtotta a babáját, majd a párja szüleinek házánál magára hagyta. A zsaruknak bevallotta: két éve is megölte újszülöttjét.
– Még életben találtak rá járókelők arra a csecsemőre, akit órákkal korábban szült oda az anyja. A gyerek anyja elmenekült, de a rosszulléte után lecsukták. Azóta otthon van, de emberölés kísérletével gyanúsítják.
– 2017 szilveszterén szülte meg egy pásztói híd alatt a gyermekét H. Mónika, aki aztán feldarabolta és elrejtette a maradványokat. Csak a kisbaba feje került elő.
– A nyomozás során a környezet közömbössége okozza a legnagyobb nehézséget és az, hogy az érintettek próbálják leplezni a várandósságukat – magyarázta a Borsnak Kátai Elek, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori rendőr alezredese, akit bő húsz éve egy hasonló helyzetben például a holttest mellett talált puliszőrszál vezetett a gyilkos anyához.
Végh József kriminálpszichológus szerint az elkövetők akár évekig is képesek palástolni a bűntudatot, aminek a felerősödése esetén jellemzően nem tudják magukban tartani a titkot és elmondják valakinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.