Aktuális

Halott bogarakból készítette a robotokat Szöllősi Géza

Bors

Létrehozva: 2017.02.06.

Szöllősi Géza KITIN nevű projektjéhez felboncolt bogarak torait és potrohait használta fel, ahhoz, hogy akciófigurákat építsen. Szöllősi egy korábbi interjúban elmondta, hogy a bizarr szuperhősök a gyerekkorát idézik, amikor a rendszerváltás előtti időszakban nem jutott hozzá a nyugati játékoknak és magának kellett őket elkészítenie.

A most bemutatott bogárhősöket is könnyedén rakta össze. Darabjaira szedte a már élettelen bogarakat, majd szortírozta a darabokat és, mintha később csak egy robotot rakna össze, úgy készítette el a furcsa akciófigurákat. Viszont nem volt egyszerû a feladat, mert a bogarak részei nem feltétlenül igazodtak egymáshoz. Ennek köszönhetően viszont mindig még saját magát is meglepte a végeredménnyel.

És miért használt halott bogarakat a figurákhoz?

Mert imád természetes alapanyagokkal dolgozni, és a közönséget is jobban vonzzák az olyan tárgyak, amelyek például csontból, nyers húsból készültek. Nem a provokáció műveivel a célja, sokkal inkább a meghökkentés. Olyan érzést akart kiváltani, amik egyszerre borzolják a kedélyeket, de felébreszti a kíváncsiságot is.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145670_auto_resized.png
metropol.hu

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól