Aktuális

Halálos veszély: Bocsa védelmében támad a medve!

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.06.19.

Hajlamosak vagyunk egy aranyos szőrmókként tekinteni a medvére, de jobb, ha tudjuk: a kölykét kísérő anyaállat halálos veszélyt jelent az emberre. Márpedig most egy ilyen család járja az országot.

Forrás: AFP

Az utolsó három medveészlelés helyszíne – Sajókeresztúr–Miskolc–Szirmabesenyő – olyan közel van egymáshoz, hogy azt akár egyetlen állathoz, a múlt héten szabadon engedett Vackorhoz köthetnénk. Azonban úgy tűnik, hogy a helyzet ennél bonyolultabb.

Kamerák rögzítették a macikat

A térfigyelő kamerák és a telefonok segítségével rögzített képek alapján ugyanis nem egy, hanem három medve járja az országot. Vackoron kívül egy bocs és az anyja kószál az erdőben.

– A nyomkövető nyakörvet, amit a szabadon engedett állatra szereltünk fel, szinte az elengedés helyén találtuk meg, vagyis gyakorlatilag rögtön megszabadult tőle – mondta a Borsnak Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park sajtósa a Borsnak. – A bocsot harminc kiló körülire saccoljuk, vagyis egy- éves lehet, az anyaállat pedig kétszáz kilós. Mi nem üldözzük és nem elkapni akarjuk őket, hanem azt, hogy találják meg a természetes helyüket, az emberektől távol. Ezen a területen eddig is éltek medvék és nem szeretnénk, ha a medve celebbé válna. Inkább arra hívjuk fel a lakosság figyelmét, hogy hogyan viselkedjen, ha medvével találkozik – mondta Nagy Júlia. 

Kínos lehet a félreértés   

– A medve nem játék, és a bocsa sem az – figyelmeztetett Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője. A kicsik általában télen születnek. Körülbelül öt hónapig csak anyatejen élnek, de még a második tavaszig is az anya mellett maradnak, sőt gyakran 3–4 éves korukig is. 

– A bocsát kísérő anyamedve fokozottan veszélyes – mondta Hanga Zoltán. – A támadások általában félreértésekből adódnak. A medve úgy érzi az emberrel való találkozásakor, hogy a helyzetből csak akkor szabadulhat, ha ellentámadásba megy át. Az ingerküszöb alacsonyabb, ha bocs is van.

Hogy kommunikálnak?

– A kicsi látótávolságon túl is eltávolodhat az anyától, ám a medve szaglása igen jó. Az elkóborolt bocsát így is megtalálja, de hanggal is kommunikálnak. A kicsi egy magasabb hanggal hívja az anyját. A kis bocs sem teljesen védtelen. Három hónaposan, tizenöt kilósan karmol és harap, senki se közelítse meg egy szelfiért – tanácsolta Hanga.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült