Aktuális

Halálos fenyegetés – Koszorút küldött egy beregi rendőrnek az ukrán csempész

Bors

Létrehozva: 2019.10.31.

Rács mögé dugott az ügyészség két férfit, miután egy ukrán megbízó kérésére egy magyar zsarut próbáltak megfélemlíteni. Egy koszorút hagytak a háza előtt. Kiderült, a maffiamódszerekhez mindössze egy hibás féklámpa miatt nyúltak.

Hatalmas öngólt lőtt két héttel ezelőtt az a két magyar állampolgárságú férfi, aki egy ukrán megbízásából halállal próbált megfenyegetni egy zsarut Szabolcs-Szatmár-Beregben. Az éj leple alatt egy zsákba rejtett koszorút hagytak a határrendész családi házánál, a koszorú szalagjára pedig a zsaru halálára utaló feliratot tettek. A rendőrök azonnal, forró nyomon keresni kezdték a kollégájukat fenyegető elkövetőket: öt napon belül elfogták őket. Ekkor derült ki, hogy nem a saját szakállukra, hanem 50 ezer forintos díj ellenében, titokzatos ukrán megbízójuk kérésére cselekedtek. Utóbbi régóta fente a fogát az említett rendőrre, mert a határrendész – állítólag – nem engedte őt nyugodtan cigarettát csempészni.

Az ukrán állampolgárral szemben ko­rábban a megfenyegetett rendőr intézkedett, ezért haragudott rá. Ráadásul az ukrán férfi szerint a rendőr akadályozta a határon át a cigarettacsempészetet is, ezért kellett őt megfélemlíteni – erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

A két végrehajtó férfit persze azonnal rács mögé dugták, letartóztatásukat tegnap rendelte el az ügyészség. Legalább két hónapig ott is maradnak zaklatás vádjával. Az őket felbérelő, ukrán állampolgárságú, beregszászi Anti Viktor azonban még szökésben van, vélhetően külföldön tartózkodik, őt a rendőrség szombat óta körözi.

A Bors megtudta, hogy az ellentét a zsaru és Viktor között igencsak bagatell dologból származik. Információink szerint ugyanis a rendôr egy közúti ellen­őrzésen állította meg az ukránt, amikor észrevette, hogy annak Audiján nem ég az egyik féklámpa. Viktor már ott sérelmezte az eljárást, különösen a 10 ezer forintos büntetést. Ezután gorombult be, majd próbálta a rendőrt megfenyegetni. Az ukrán azonban alaposan elszámította magát: nemcsak azért, mert a koszorú önmagában is többe került, mint a korábban kifizetett, sérelmezett büntetés, hanem azért is, mert ezzel a húzásával őt is zaklatással vádolják, és jó eséllyel helyet bérelt magának egy helyi cellába.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze