Aktuális

Halálos családi perpatvar: Megtagadja anyja az apagyilkos kamaszt – fotók

Címkék
gyilkos

K. K.

Létrehozva: 2020.01.27.

Nem érdemli meg Zoli, hogy kitartsak mellette! – mondta határozottan Olga a Borsnak, miután 15 éves fia késsel végzett élettársával.

Forrás: Dombóvári Tamás

Megrázta a környékbelieket a hír, hogy a Bács-Kiskun megyei Orgoványon élő 15 éves fiú egy késsel tett pontot a családi vita végére.

Hogyan válik egy kamasz apagyilkossá? Milyen indulatok fűthetik, hogy kést ragadjon, és többször hátba, majd egyszer fejen szúrja azt a férfit, akinek az életét köszönheti? A múlt szombat hajnalban elkövetett gyilkosság után a fiú maga hívta a rendőrséget.

Olga és Csaba Erdélyből  költözött Magyarországra. Azzal kapcsolatban ellentmondásosak a velük kapcsolatos szóbeszédek, hogy hány gyermekük született pontosan. A rokonok szerint legalább nyolc. 

Viola, a meggyilkolt férfi nővére a Borsnak elmodta: öccse rendes ember volt, csak szerinte rossz hatással volt rá Olga.

– Állandóan ittak, ha együtt voltak, és bizony olyankor sokat is veszekedtek! Nézzék meg, mi mennyire szépen élünk a férjemmel! Szegények vagyunk, de tisztességesek! Olga állandóan ide járt pénzt kérni, és ha nem tudtunk adni, megsértődött. Tudta, hogy nekünk sincs sok, de ez nem érdekelte. Szegény öcsém nagyon sokat szenvedett. Zoli, a fia pedig többször is bántalmazta. Talán visszaüthetett volna a gyerekének, ám az igaz, hogy Zoli már régen erősebb volt nála! – sóhajtott Viola.

– Tavaly a fiatalkorú gyerekeket elvitték Soltra nevelőszülőkhöz. Onnan ketten, köztük Zoli is, többször is hazaszökött. Volt, hogy egészen hazáig gyalogoltak, ez két napjukba tellett – mesélte  Viola. Munkatársunk telefonon érte utol a gyászoló Olgát.

– Írjanak azt, amit akarnak, de az biztos, hogy én nem tartok ki Zoli mellett, mert az ilyen gyerek nem érdemli meg! – fakadt ki az asszony.

A fiút a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei