Aktuális

Halál a Magas-Tátrában: 250 métert zuhant a magyar hegymászó

Címkék
hegymászó

B. B. A.

Létrehozva: 2019.07.17.

Erős szél és kedvezőtlen látási viszo­nyok között érte halálos baleset a magyar hegymászót, akit több évtizedes rutinja sem menthetett meg a végzetes zuhanástól.

Nem először mászta meg a Kolova-völgyi hegyeket a magyar alpinista, mostani túrája azonban szörnyű véget ért. A Borsnak sikerült elérnie a hegymászó egyik ismerősét.  Pintér László, a Mozgásvilág online magazin hegymászó szakírója elmondta: az áldozat a Magyar Hegy- és Sportmászó Egyesület mun­katársa volt.

– Az biztos, hogy a rutintalanság itt nem jöhet szóba. Ő és a vele mászó társa is több évtizedes tapasztalattal rendelkeztek. Nagyon jól ismerték a környéket és mászótudásban sem szenvedtek hiányt. Elképzelhető, hogy az erős szél miatt történhetett a tragédia. Ilyenkor ugyanis egy rossz lépésből is komoly baj lehet. Sajnos a legjobb felkészültségünk és legjobb tudásunk ellenére is benne van a pakliban, hogy a hegy erősebb – magyarázta a Borsnak Pintér László.

A hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a balesetet szenvedett hegymászó társa – aki ötven méterrel a csúcs alatt húzta meg magát – egy applikáció segítségével jelezte a bajt, így könnyen be tudták azonosítani, merre vannak. A mentőakcióban a poprádi légimentők is részt vettek, az erős szél és a kedvezőtlen látási viszonyok miatt azonban a baleset helyszínét nem tudták végül a helikopterrel megközelíteni. A mentők így gyalog mentek a bajba jutottakért.

A helyszínre érkezve megállapították, hogy a negyvenéves magyar hegymászó a mintegy 250 méteres zuhanás során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elhunyt hegymászó holttestét a Belügyminisztérium helikopterével a Zöld-tavi menedékházhoz szállították, ahol átadták az illetékes rendőri szerveknek. A bejelentést tevő hegymászót a hegyimentők kísérték vissza a menedékházhoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól