Aktuális

Hajnal: Megúszta a férfi, aki kiverte belőlem a szilikont

Ny. A.

Létrehozva: 2017.11.25.

Távolról sincs vége Takács Hajnal kálváriájának, akit volt párja úgy megvert 2013-ban, hogy kiszakadt a mellimplantátuma. Hajnal volt párját nem tudták büntetőperben felelősségre vonni, ugyanis a nő elkésett a feljelentéssel. A férfi később pert indított Hajnal ellen, azt állította: szerinte a nő verette meg magát, hogy nagyobb szilikonmellet csináltasson magának. Első fokon a bíróság elutasította a férfi keresetét, de fellebbezett, viszont a másodfokú ítélet kimondta: nem lehet kizárni, hogy a mellimplantátum sérülését valóban bántalmazás okozta. Ez a férfira nézve viszont semmit nem jelent, mert az eljárás polgári bíróságon zajlott. Hajnal nemrég kapta kézhez az erről  szóló határozatot.

– Négy nagyon nehéz év van mögöttem, tele fájdalommal és kétségbeeséssel. Ez a per végre pontot tett az ügy végére, de végső soron az élettársam megúszta. Ráadásul rágalmazás miatt most ismét pert indított ellenem – mondta el a Borsnak Hajnal, akinek a bántalmazás után a nyirokrendszere tele lett az implantátum töltőanyagával, jelentősen rontva egészségi állapotát.

– Megkönnyebbültem, de nem érzek elégtételt, arról már korábban letettem. Nekem az nyújt elégtételt, hogy írhatok. Jó látni, amikor iskolákban adok elő az erőszak természetéről és az elô­adások végén odajönnek a gyerekek, majd azt mondják: tanultam valamit – mondta el Hajnal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608115
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608115
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban