Aktuális

Hajléktalan lett a buddhista szerzetes

Balajti Péter

Létrehozva: 2015.05.04.

A hétfői nappal az utcára kerül a 72 éves Horváth József, a Buddhista Misszió Egyház egykori vezetője. Költöznie kell a kölcsönlakásból, de nincs hova...

Élete nagy részét a keleti tanoknak szentelte. A saját lakásának ajtaja – amíg volt... – mindenki előtt nyitva állt. Aztán elvesztette a munkáját és most nagyon úgy tűnik, a lakhatását is. A férfi méltósággal viseli a helyzetet, mint mondja, nincs benne harag, pedig akár haragudhatna is. Ketten ülnek a lakásban a feleségével. Ahonnan menniük kell. Felesége szerint József mindig csak adott az embereknek.

– Az egyetlen télikabátját, sapkáját, kesztyűjét egy didergő hajléktalannak adta. Azóta sincs neki másik – mondja.

– Sosem azért adtam, hogy kapjak – feleli erre a férfi. Augusztusban tudták meg, hogy menniük kell. Nézték a lehetőségeket, de 29 ezer forintból nincs mit.

– Sokfelé fordultunk segítségért, de a jövő nem az intézményekben, hanem az emberekben rejlik. A Buddhista Missziótól kapunk annyi anyagi támogatást, hogy nem éhezünk – mondja József, aki még nem gondolt bele, mi vár rá, mikor az utca lesz az otthona.

- Voltam már olyan mélyponton, amikor megfordult a fejemben az ön­gyilkosság, de most bízom a gondviselésben. Úgy volt, hogy május 1-jén mennünk kell, de az ünnep péntekre esett, így negyedi­kéig maradhatunk. Hónapokig felénk sem nézett senki, ám most itt vannak ma­guk és az olvasóik. Még hiszek a csodában...

A dalai láma titkárát is ismerte

Horváth József sokat tett a buddhista tanok népszerűsítéséért, saját kiadót és nyomdát hozott létre. A nyolcvanas években a lakásán fogadhatta a dalai láma titkárát, Berzin professzort.
Akkoriban ötven-száz ember is megfordult naponta az otthonában. Mostanában alig keresik...  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei