Aktuális

Gyűlöletből késelte halálra a rábízott gyerekeket egy bébiszitter

Bors

Létrehozva: 2018.05.15.

Forrás: Facebook

Yoselyn Ortegát tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a manhattani bíróság, miután halálra késelt egy 6 és egy 2 éves kisgyermeket 2012-ben. A bébiszitterként dolgozó 55 éves nő azt állítja, az ördög parancsára cselekedett.

Ortega többször is megszúrta egy nagy méretű konyhakéssel a két kiskorút, a 6 éves Lucia "Lulu" Krimet és alig 2 éves öccsét, Leót, majd holttestüket a fürdőkádba tette, mert ezt parancsolta neki állítólagos hallucinációja.

Az ügyészség azonban úgy véli, hogy a bébiszitter csupán végtelenül féltékeny volt a gyermekek anyjára és mérhetetlenül gyűlölte őt, akinek sikerei arra emlékeztették, hogy megbukott, mint szülő. Ortega ugyanis a Dominikai Köztársaságban hagyta saját 4 éves gyermekét, és azóta nem is tartotta vele a kapcsolatot.

Mielőtt a szülők felfedezték volna a borzalmakat, alkalmazottjuk saját magát is megsebesítette, – megvágta a csuklóját és a nyakán is vágásokat ejtett. Bizonyára ezzel akarta elterelni magáról a gyanút – írja a Daily News

A kerületi ügyész, Stuart Silberg szerint Ortega nagyon is tisztában volt cselekedetei súlyával, és semmilyen mentális betegséget – mint például a paranoid skizofrénia – nem állapítottak meg nála.

A gyászoló szülők azóta sem tudták feldolgozni a borzalmakat: mai napig abban reménykednek, hogy valaki felébreszti őket ebből a rémálomból.

– Térdre rogytam, sírtam. Azt kiabáltam, sajnálom, sajnálom, nagyon szeretlek titeket. Megpusziltam őket és elköszöntem tőlük – mesélte még mindig keserves zokogás közepette a gyászoló édesanya, a 41 éves Marina Krim.

Ortega a bíróságon azt mondta, mélyen sajnálja a történteteket, és reméli, hogy bűneit majd megbocsátják. Szavai ellenére a tárgyalóteremben semmilyen megbánás nem látszott az arcán, csupán akkor ejtett egy könnycseppet, amikor tudatosult benne, hogy soha többé nem szabadul majd a börtönből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól