Aktuális

Gyulay Zsolt: Meg lehet rendezni két világversenyt

Bors

Létrehozva: 2016.09.30.

Forrás: Bánkúti Sándor

Áll a bál a budapesti vizes világbajnokság körül, ugyanis július 23-án, az úszódöntők kezdetén rendezik a 2017-es Forma–1-es Magyar Nagydíjat is. A két nagy sportesemény együttes rendezése azért okozhat problémát, mert a nívós fővárosi szállodák kapacitása nem elegendő ennyi em­ber befogadásához.

– Úgy gondolom, Budapesten azért van kellő mennyiségű szálloda két esemény megrendezésére. Nem értem, hogy mi a probléma, hiszen 2024-ben olimpiát akarunk rendezni, akkor pedig nem két, hanem rengeteg sportesemény lesz egy időben – fogalmazott a Borsnak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Úgy tudjuk azonban, a vizes vb szervezőbizottsága előzetesen ígéretet kapott arra, hogy az F1 tiszteletben tartja a vizes világbajnokság időpontját.

– Semmilyen megállapodás nem volt – mondta határozottan az elnök.

– Csupán egy kérés érkezett Gyárfás Tamástól, hogy ha egy mód van rá, ne egy időben rendezzék a Magyar Nagydíjat a vb-vel. Augusztus első hétvégéjére szerettük volna tenni a futamot, ám a pilóták szakszervezete leszavazta, mert a nyár utolsó hónapja pihenő a versenyzőknek. Ezért július 30-ra került a mogyoródi verseny, s 23-ra a Német Nagydíj. A vizes vb szervezőire tekintettel, hogy ne a zárónapra kerüljön a futam, végül el tudtuk cserélni a németekkel. Viszont a vb időpontját se lehet módosítani, mert az esemény után kezdődik Londonban az atlétikai vb, míg előtte Tour de France kerékpárversenyt és wimbledoni tenisztornát rendeznek.

– Meghívtuk a NOB és a FINA vezetőit is, hogy látogassanak el a Hungaroringre, s nézzék meg, milyen nagyszerű házigazdái tudunk lenni egyszerre két eseménynek is – zárta Gyulay. Elvi akadálya egyébként nincsen, hogy mindkét eseményt megtekintse a közönség, ugyanis a Magyar Nagydíj délután kettőkor, míg az úszódöntők fél hatkor kezdődnek.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620110
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban