Gyűjtést szervez a Bors a rákos kislánynak: 100 ezer forinttal segítünk a meglopott Zsanin

Gyűjtést szervez a Bors a rákos kislánynak: 100 ezer forinttal segítünk a meglopott Zsanin

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 08. 08:30
Reim Károly

Váratlan látogató érkezett a súlyos beteg Ács Zsanika kecskeméti otthonába. Az agydaganattal küzdő nyolcéves kislány gyógyítására a Bors ugyanis százezer forintot ajánlott fel a családnak, miután kiderült: a kislány számára addig összegyűlt tizenkétezer forintot valaki ellopta a Medina Alapítvány boltjából. A történtek hallatán úgy döntött lapunk, mindenképp segít a családnak.

– Rendkívül hálás vagyok, nem is tudom elmondani, mit érzünk most. Nagyon nagy segítséget kaptunk – hatódott meg a négygyermekes édesanya, Ács Zita.

A kis Zsanikánál 2017 márciusában találtak rosszindulatú agytörzsi daganatot, aminek eltávolítása úgy tűnik, lehetetlen. A pici lány rendszeresen kap kemoterápiát és szépen javul az állapota, noha még közel sem értek a megpróbáltatások végére. Az életkedvén mindenesetre egyáltalán nem látszik súlyos betegsége. Valóságos hősként viselkedik. Az első osztályos magántanuló kis- hölgy rögtön a szobájába invitált, kicsattanó örömmel ölelte át mindkét munkatársunkat. Minden vágya egy barbis lakóautó karácsonyra, de elsősorban azt szeretné, hogy a testvérei és a szülei boldogok legyenek.

– Megpróbáljuk teljesíteni a vágyát, de az elsődleges a gyógyulása – jelentette ki Zita, aki kislánya egész napos felügyelete miatt nem tud dolgozni. Folyamatosan járnak a fővárosba kezelésekre, az ellátások mellett sajnos az utaztatás is megterheli a pénztárcájukat.

– Zsani nagyon erős csaj, biztosak vagyunk benne, hogy le fogja győzni a gyilkos kórt! – tette hozzá Zita.

Aki szeretne segíteni Zsanin, forduljon a részletekért a Bors szerkesztőségéhez, illetve ezen az oldalon keresztül adományzhat a számára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.