Aktuális

Gyógyíthatatlan: sosem hallották szülei az ötéves Kamilla hangját

Reim Károly

Létrehozva: 2016.09.16.

Egy ritka betegség miatt még sosem hallhatták Báder Nagy Kamillát beszélni a szülei. Az ötéves kislány Rett-szindrómában szenved, ami kizárólag lányokat érint. Emiatt nem tudja magát szavakkal kifejezni, és fogni sem tud a kezével.

Másfél évesen tűnt fel, hogy Kamilla nem megfelelően fejlődik. Hamarosan kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg, ami nagyon összetört minket. Bármikor romolhat az állapota, de ezt nem éljük meg tragédiaként. A Rett-szindróma mindenkin máshogy jelentkezik. Sokan idővel járni sem képesek, de nála ezzel még nincs probléma – magyarázta a Borsnak édesanyja, Báder Nagy Marianna.

Kamilla mindezek ellenére sokat mosolyog, szereti az állatokat, és imád a szabadban játszani. Az állapotának a fenntartásáért viszont sokat kell tenni.

Az orvosok szerint, amit tízéves koráig megtanul, azt nagy valószínűséggel meg is tartja a jövőben, utána már nehezebb. Ezért folyamatosan visszük kezelésekre, lovas, kutyás és vízi terápiákra, amelyek anyagilag nagyon megterhelőek. Pest megyéből jár Kecskemétre, egy speciális óvodába, ahol nagyon jól érzi magát. Sokszor azonban látjuk, hogy tele van gondolatokkal és érzésekkel, amiket nem tud kimutatni. Olyan, mintha be lenne zárva a saját testébe.

Egy speciális, szemegérnek nevezett készülék viszont segíthetne Kamillának.

Volt lehetőségünk kipróbálni az eszközt, ami megnyitotta előtte a világot. A szemegeret számítógéphez kell csatlakoztatni. A szem mozgását figyeli, így programok segítségével kifejezheti magát. Vannak játékok is hozzá, amiket nagyon élvez. Sajnos azonban egymillió forintba kerül. Eddig négyszázezret sikerült összegyűjtenünk, így egy darabig még biztosan nem tudjuk megvásárolni – mondta szomorúan Marianna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713399312
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137331_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713399312
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713399312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713399312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713399312
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni