Aktuális

Gyilkosság Tárnokon: végighallgatta a nagymama az unokája kivégzését

B. B.

Létrehozva: 2019.11.09.

Saját magát jelentette fel az a férfi, aki meggyilkolta 38 éves élettársát Tárnokon. Brutális tette idején a nő velük élő, 90 éves nagymamája is otthon tartózkodott.

Forrás: Czerkl Gábor

Még a helyi zsaruk is meglepetten nézhettek maguk elé, amikor egy tárnoki férfi hajnaltájt azzal kereste őket, hogy jöjjenek, ugyanis meggyilkolta a feleségét. Sajnos a bejelentés nem rossz tréfa volt, a csendes, tárnoki utca egyik takaros laká­sában ugyanis valóban holtan találták az ott élő 38 éves nőt, N. Zsuzsannát.

Férje nem menekült, nem próbált szabadulni, felesége holtteste mellett várta meg a rendőröket. A ház környékén még délután is helyszíneltek, nyomozók lepték el az addig nyugodt környéket. A helyiek azóta is sokkos állapotban vannak, döbbent csendben szemlélik a hajdan boldog család házát, ahol Zsuzsa és szerelme éltek.

– Zsuzsika itt született, a férfival már évek óta, nagy boldogságban éltek együtt, mi legalábbis úgy láttuk. Imádták egymást, még a közeli telkükre is kézen fogva mentek füvet nyírni, a férfi is szeretettel nézett Zsuzsira. Egyszerűen fel sem tudjuk fogni, hogy mi vezethetett idáig, egy hangos szót, egy veszekedést sem hallottunk a házuk felől, mindenki kedvelte őket – – mesélte zaklatottan az egyik utcabeli.

Úgy tudjuk, hogy a pár szomszédságában él a nő édesanyja, míg velük Zsuzsa 90 éves nagymamája lakott.

– Sajnos ő is otthon volt, amikor ez az egész történt. Sejtelmünk sincs, hogy miképp bírja ki ezt a megrázkódtatást, főleg, hogy valószínűleg végig kellett néznie vagy hallgatnia azt, ahogyan meggyilkolják a szeretett unokáját – tették hozzá.

A férfit elvitték a rendőrök, gyanúsítottként hallgatták ki. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze