Mintacsaládként, az északkelet-spanyolországi Benicássima városka egy csendes kis utcájában élt a négyfős család. Sz. Krisztina hosszú évekkel ezelőtt költözött Spanyolországba, ahol Oscar L.-ban megtalálta élete párját. Először egy fiuk, két évmúlva egy kislányuk született, és miközben a férj táborokat szervezett, az anya ápolónőként dolgozott a helyi idősek otthonában.
– Mindenhez alkalmazkodó feleség volt, nem panaszkodott, és sosem hagyta el a száját a szükségesnél hangosabb szó – mondta a Las Provincias című lapnak az egyik szomszéd.
Szerencsére már egyik gyermek sincs életveszélyes állapotban. Az intenzív osztályról napokon belül a traumatológiára kerülhetnek – tájékoztatott Menczer Tamás, a külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, a barcelonai főkonzulátus közben minden segítséget megad a családnak. Krisztinát a család Spanyolországban szeretné eltemetni.
A család egy közeli barátja azonban úgy tudja: Krisztina többször említette, hogy fél a párjától. A szomszédok a tragikus szerda reggelen történteknek is fültanúi voltak. Oscar a konyhakést felkapva végzett nejével. A 13 éves fiú és a 11 esztendős lány anyját akarta védeni, amikor a férfi már többször lesújtott: mindketten súlyos sebeket kaptak. A beszámolók szerint Krisztina keserűen azt kiabálta: nem bírom tovább! Ekkor hallották a férfi ordítását: megöllek! Percekkel később megérkeztek a mentők, maga Oscar hívta őket. A tragédia után Krisztina két – szintén Spanyolországban élő – testvére egyaránt feketére váltotta profilképét. A kórházban most is ők vannak a gyerekek mellett.
A hírek szerint a férfi nem tudta elfogadni, hogy Krisztina szakítani akart vele, hogy a 43 éves nő új életre vágyott. A gyermekek – ha kijöhetnek a kórházból –, vélhetően az apai nagyszülőkhöz kerülnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.