Gyilkosság Inárcson - Segített a gyámügyes, Attila mégis halálra késelte

Gyilkosság Inárcson - Segített a gyámügyes, Attila mégis halálra késelte

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 12. 05:10
<p>Ki akarták lakoltatni, és a gyerekeit is elvesztette volna, ezért szúrta le a gyámügyest egy inárcsi férfi. Késsel rontott be a hivatalba, majd meggyilkolta az ügyintéző családanyát.</p>
G. J.

Megdöbbentő gyilkosság rázta meg a Pest megyei Inárcsot szerdán. A délelőtti órákban egy férfi késsel rontott be a helyi családsegítő hivatalba. Magából kikelve kiabálni kezdett, aztán odament az ügyintézőhöz, és szúrt. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A Bors értesülései szerint a hivatalba a 61 éves Cs. Attila sétált be. Információink szerint a férfinak hiteltartozásai voltak, ami miatt már a házát is árverezték. Emellett az is fenyegette, hogy gyerekeit elveszíti, ezért úgy érezte, összeomlik az élete. Cs. Attila az elmúlt években biztonsági őrként kereste kenyerét, négy gyermek édesapja volt. A házat, amiben élt, csak néhány éve építették fel a településen.

Cs. Attila egyik ismerőse a Borsnak azt mondta, a férfi igen  lobbanékony természetû volt.

– Körülbelül két éve költöztek az utcába, a gyermekek közül a legkisebb sajnos kerekesszékbe kényszerült. Attila soha nem viselte jól, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogyan eltervezte. Pedig a gyámügyes Andrea, akit végül leszúrt, többször próbált a családnak segíteni – mondta a Borsnak az ismerős. De V. Andrea végül nem tudott segíteni. A férfi végső elkeseredésében követhette el tettét.

Andrea maga is három gyermek édesanyja, akiket egy darabig egyedül nevelt, de két éve megtalálta a boldogságot. Akkor kötött házasságot mostani párjával. A településen mindenki szerette. Folyamatosan képezte magát, hogy minél több családon tudjon segíteni. 

– Édesanyám önzetlen volt, és önzetlenségre nevelt minket is. Nemcsak értünk küzdött, hanem a világért. Másokért áldozta fel az idejét és az erejét – emlékezett meg Andreáról a legnagyobb lánya a Facebookon. 

Andreának egyáltalán nem volt könnyű a munkája. Sok vitás esettel volt dolga, de ezeket is próbálta legjobb tudása szerint megoldani. – Édesanyám félt, mert bántották verbálisan. És így is bement dolgozni, szeretettel és türelemmel, rendíthetetlen hittel, hogy egy jobb dolgot vihet ma végbe – folytatta lánya.

Inárcson mindenkit megrázott a gyilkosság, főként mert egyszerre két családot is ért a tragédia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.