Aktuális

Gyilkosság Inárcson: Börtönbe menekült adóssága elől Attila

G. J., kbv

Létrehozva: 2018.07.14.

<p>Nem tudott segíteni az adósságban úszó Cs. Attila gyerekeinek elhelyezésében, ezért halt meg V. Andrea Inárcson. A férfi a tartozás miatt dönthetett úgy, inkább börtönbe megy.</p>

Összecsaptak a hullámok Cs. Attila feje fölött. Néhány hónapja elvesztette munkáját az ócsai hipermarketben, ahol biztonsági őrként dolgozott, miközben feleségével 59 millió forintos adósságot halmoztak fel. Már végrehajtási eljárás indult ellenük, a házukat elárverezték, de három gyereküket nevelték ott: két kiskorú és egy fogyatékos gyermeket. A családnak 2018 júliusára szólt a határidő, amikorra ki kellett üríteniük az ingatlant. Mivel nem tudtak a gyermekek elhelyezéséről gondoskodni, segítséget kértek a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségén. Ekkor fordultak Andreához, aki megpróbált szállást találni nekik, de nem sikerült.

– Az asszony közölte, hogy értesítenie kell a gyámhatóságot, és ha kilakoltatják őket, intézkednie kell, hogy a gyámhatóság helyezze el a gyerekeket. A férfi ekkor előhúzott egy tízcentis pengéjű kést, amivel nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen elhunyt. Ezután Attila átsétált az utca túloldalán lévő polgármesteri hivatalba, majd higgadtan elmondta, mit tett. Ez utóbbit a Budapest Környéki Törvényszék is megerősítette, mint közölték, a férfi egy ügyintézővel közölte, hogy megölte az asszonyt, majd a helyszínen megvárta a rendőröket.

– Attila pontosan tudhatta, mit fog tenni, mert magával vitte a kést. Nem kiabált, nem dühöngött, egyenesen Andrea nyakába szúrt. Elkeseredésből tette vagy sem, de talán a börtönnel akarta megoldani az életét. Felemésztették a gondok, tudta, hogy a pénzt nem tudja előteremteni – mondta a Borsnak egy helybéli.

Andreának esélye sem volt az életben maradásra. Irodája egy külön épületben állt, általában egyedül volt. Akkor is, amikor Attila bement hozzá és megtudta tőle a rossz híreket. Bár átment a polgármesteri hivatalba feladni magát, azt senki nem tudhatja, mennyi időt volt együtt az asszonnyal annak leszúrása után.

Inárcson mindenki gyászolja Andreát. Úgy tudjuk, férje, Antal a munkába menekült a gyász elől. Az ő helyzete azért is nehéz, mert Andrea halálával egyedül maradt az asszony három gyerekével. – Antal korábban italozott, de Andrea miatt változott meg. Egy éve házasodtak, vették a házukat, két kezükkel újították fel. Bármi is történik, ő felneveli Andrea gyerekeit – mondta egy szomszéd.

Cs. Attila felesége viszont képtelen feldolgozni, amit párja tett, szégyenében elköltözött a településről. A férfi letartóztatását három hónapra elrendelte a bíróság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól