Aktuális

Gyilkos azbeszt: haláláig tagadta a betegségét Katalin

BLN

Létrehozva: 2017.06.09.

Méltósággal viselte azbeszt okozta mellhártyadaganatát, de mindent elvett a betegség Paziczki Katalintól. Az 58 éves nő az utolsó volt azok közül, akik kártérítésért perelték az államot.

Az unokám állandóan hitet önt belém. Mindig mondja, mama, te meg fogsz gyógyulni! És tudom, ezért fogok meggyógyulni. Mert az Úrnak el kell számolnia velem – ezt mondta a Borsnak utoljára Katalin, akinek szervezete a napokban feladta a küzdelmet az azbeszt ellen. Úgy tartotta, a kemoterápia nem használ, életét Jézus kezébe adta.

– Rendkívüli ember volt. Tagadta a betegség létét, hitt a gyógyulásban. Ennek a tudatállapotnak köszönhette, hogy csaknem négy évig együtt élt még a betegséggel, hisz volt, akit két hónap alatt elvitt – mondta a Borsnak a Katalint is képviselő Igyártó Gyöngyi ügyvéd.

Katalin a munkáját, párkapcsolatát is elveszítette a betegség miatt, nehezen tudta ellátni magát. Pedig messzebb élt a selypi cementgyártól, mint a 39 évesen elhunyt György Zsolt, aki harminc méterre onnan nőtt fel. Az államot elsőként Zsolt perelte, és elsőként halt meg. Azt sem érte meg, hogy a bíróság meghallgassa. Ügyét özvegye, Judit vette át, aki tegnap arra számítva érkezett a Fővárosi Törvényszékre, hogy végre ítéletet hoznak a kártérítésben. De ez most sem történt meg. – Óriási csalódás. Tizenhét perc után berekesztették a tárgyalást, és me­gint eltelik két hét. Elégedett akkor lennék, ha Zsolt élne, de ki kell mondania a bíróságnak, hogy a gyárból kiszálló azbeszt betegítette meg – mondja az asszony.

– A bíróságnak van eljárásjogi lehetősége, hogy a bizonyítás végén elhalassza 15 nappal későbbre az ítélethirdetést. Ez történt most is – magyarázza a károsultakat képviselő Igyártó Gyöngyi, aki a legfőbb bírósági szintig elvinné az ügyet.

Nem érhették meg az ítéletet

Paziczki Lászlóné Katalin (58 éves) – elhunyt: 2017. május

Varga József (50 éves) – elhunyt: 2017. május

Válóczi József (40 éves) – elhunyt: 2016. június

Kocza Antal (53 éves) – elhunyt: 2015. augusztus

György Zsolt (39 éves) – elhunyt: 2014. december

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól