Aktuális

Gyilkos albérlő: Nem emlékszem arra, hogy öltem

L. B.

Létrehozva: 2019.02.01.

Beismerte szörnyű tettét az a sátoraljaújhelyi férfi, aki hétfő délután halálra szúrta főbérlőjét és az egyik kutyáját, majd rájuk gyújtotta a VII. kerületi lakást – értesült a Bors. B. János Norbertet tegnap vezették elő a Budai Központi Kerületi Bíróságra, ahol február 28-ig elrendelték a letartóztatását.

A 27 éves, sovány testalkatú férfi látszólag teljesen összeomlott. Két nyomozónak kellett támogatnia, hogy ne bukjon orra a papucsában a lépcsőn. A tárgyalóterem előtt ülve, kábán várakozott, közben a lábait és a fejét rángatta, többször kellett neki vizet hozni, hogy ne essen össze. Egyszer még a szemét is megtörölte egy zsebkendővel, a sírás kerülgette.

A Bors biztos forrásból úgy értesült, hogy a tárgyalóteremben a gyanúsított férfi egy percig sem tagadta a gyilkosságot, azonban részletesen nem tudta elmagyarázni, hogy mi történt.

Információink szerint annyit elmondott, hogy a korábban angoltanárként is tevékenykedő tulajdonossal összeszólalkoztak a bérleti díjon, utána viszont már csak arra emlékszik, hogy P. Attila fekszik a földön, ő pedig egy késsel a kezében áll fölötte.

Úgy tudjuk, a pszichésen összeomlott férfit nem vitték az Igazságügyi és Megfigyelő Intézetbe. A bíróságról kifelé a sajtó képviselői mellett zavarodottan annyit kérdezett: merre kell menni?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól