Aktuális

Gyerekkorunk egyik kedvenc mesehőse kapott szobrot Kisújszálláson – képek

MTI

Létrehozva: 2016.09.24.

Pom Pomot, Csukás István író legendás mesehősét ábrázolja egy fán ülve az a nagy méretű köztéri alkotás, amelyet pénteken avattak fel Kisújszálláson.

Forrás: MTI

Kecze István, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a kisújszállási születésű Csukás István idén ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból készült a szobor a Nemzeti Kulturális Alap és az önkormányzat támogatásával. 

Hozzátette: Pintér Attila és Rajcsók Attila szobrászművészek nem egy szokványos alkotást hoztak létre. Például acéllemezekből készült a fa, amelyen Pom Pom ül és „a végső műalkotáson való megjelenése nagyon izgalmas lesz”.

A településen a szintén Csukás István nevéhez köthető Bagamériről, a fagylaltosról 2013-ban avattak szobrot - tette hozzá, megjegyezve, hogy a terveik között szerepel egy Süsüről, a sárkányról elnevezett játszótér kialakítása is a településen, ahol a mesefigura alakját jelenítenék meg. 

Pintér Attila, az egyik szobrászművész az MTI-nek elmondta: rozsdamentes krómacélból készült az alkotás, amelyen Pom Pom egy négy és fél méteres fán ül. Munkájukat Csukás István szülőházának utcájában állították fel egy általános iskolával szemben - mondta, hozzátéve: ez azért is érdekes, mert Pom Pom, aki Picur, barátja, meséit általában akkor mondja el, amikor a kislány iskolába megy. A nagyméretű köztéri alkotás körül egy kis parkot is kialakítottak a helyiek. 

Hozzátette: bár kedves témáról van szó, igyekeztek műalkotás értékű szobrot létrehozni. Megjegyezte: bíznak abban, hogy alkotásuk elnyeri Csukás István és a városlakók tetszését is. 

Pom Pom meséin generációk nőttek fel, a történetből rajzfilmsorozat is készült Dargay Attila rendezésében, Sajdik Ferenc figuráival. Pom Pom egy különleges lény, akiről nem tudni, hogy micsoda. Lehet „paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt” és egy kislány, Picur barátja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány