Aktuális

Gyerekek mellett önkéntes a leghíresebb sorozatgyilkos nő

Bors

Létrehozva: 2017.06.01.

Általános Iskolában lett önkéntes Kanada leggyűlöltebb nője, Karla Homolka, aki a gonosz élő szimbólumává vált a kilencvenes években. A nőt 1993-ban három tizenéves lány – köztük a saját húga – megerőszakolásáért, megkínzásáért és meggyilkolásáért zártak rács mögé 12 évre. 

A nő az akkori férjével, Paul Bernardóval karöltve követte el a szörnyűségeket. A pár a börtönbüntetés ideje alatt vált el 2005-ben, Homolka ezt követően feleségül ment az ügyvédje testvéréhez, akitől azóta három gyereke is született. A 47 éves asszony azóta időnként önkéntesként dolgozik egy katolikus magániskolában Montrealban, ahova egyébként a saját gyerekei is járnak. 

A szülők természetesen fel vannak háborodva. Az egykori elítélt olyan feladatokat lát el, mint például óvodások felügyelete, vagy kötögetés oktatása a diákoknak. “Nem akarjuk, hogy itt legyen! Ön mégis hogy érezné magát, ha tudná, hogy a gyermeke kapcsolatban áll egy sorozatgyilkossal? Ez a legkevésbé sem helyes” - mondta az egyik szülő.

A helyi gyülekezet szóvivője elmondta, hogy az iskola vezetése tisztában van a nő múltjával, ahogy az összes kanadai állampolgár is. “Ő nem egy átlagos önkéntes, sosem lehet egyedül hagyni a gyerekekkel sem az iskolában, sem a templomban. Bevett szokás nálunk, hogy ellenőrizzük nemcsak a tanárokat, de az önkénteseket és a papokat is. Ahogy mondtam, ő nem egy átlagos önkéntes. Ritkán szolgáltatunk neki okot arra, hogy belépjen az iskolába, de ha mégis ezt teszi, akkor semmiképpen sem egyedül teszi meg” – mondta az iskola szóvivője.

Homolka a börtönévek alatt megtanult franciául, és pszichológiával is foglalkozott. Szabadulása után első szavai ezek voltak: nem szeretném, hogy megöljenek. Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, hogy most is veszélyes vagyok, és félteniük kellene tőlem gyermekeiket. Sohasem fog megbocsátani önmagának.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083962_auto_resized.png
origo.hu

Tóth Gabi megint Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei